2009. szeptember 4., péntek

Szöul

Megérkeztünk Dél-Koreába.

Még Prágában, a váróban Hédi összehaverkodott egy raklap koreai csajjal.
Mindenkinek elmesélte hogy nemsokára beszállunk a repülőbe, úgyhogy jól figyeljenek.
Aztán amikor tényleg beszálltunk, gyakorlatilag az összes stewardest levette a lábáról.
Folyton vigyorgott mindegyikre, mesélt nekik macikáról aki kukacos papucsban akart bemenni a játszóházba.
Ők pedig teljesen elolvadtak tőle...
Úgyhogy ezek után gyakorlatilag magától értetődő volt hogy még ajándékot is fog kapni az utaskísérőktől.
Ha ilyen ütemben ismerkedik a helyiekkel, lehet hogy hamarosan megkapjuk a dél-koreai állampolgárságot is! :)

A gép egyébként amivel utaztunk egy Boeing 747-200-as volt.
Ami az ülések elhelyezkedését illeti: 2-5-2-es hadrendben álltak, ebből következően nem tudtunk mind a hárman egymás mellett ülni (az egyik ülés a másik kettő előtt helyezkedett el).

Teljesen rendben volt minden. Felszállás után egy órával kaptunk vacsorát. Volt valami kimondhatatlan nevű koreai csoda, meg marha hús vadas szószban - legalábbis ehhez hasonlított a legjobban.
A vacsorához egy fehér és egy vörösbor közül lehetett választani. Mindkettő francia volt.
Természetesen mindkettőt meg is kostoltam. A fehér egy jellegtelen, reduktív cucc volt, némi maradék szénsavval.
A vörös viszont egy közepesen testes, fincsi versenyző volt, erősen Cabernet Sauvignon ízhatással.
Azért csak ízhatással, mert az üvegen azon túl, hogy francia az égvilágon semmi nem volt feltűntetve.
Hédi Magdival aludt mögöttem.
Egész jól tudtak aludni -legalábbis jól imitálták.
Nekem ez nem igazán jött össze. Részint mert egy sziú harcos terpeszkedett mellettem, részint meg mert nem is nagyon voltam fáradt.
Viszont megnéztem a Terminátor 24.357-et. Hááát, nem csodálom hogy tönkre mentek a film producerei...
Aztán zeneszóra ébresztő - tisztára mint annak idején Zánkán.
A reggeli egész fincsi volt. Áfonyás joghurt, croissant, gyümölcsök, rántotta, mi minden.

Szóval most itt figyelünk a szöuli reptér várójában, nagyjából két óra múlva indul a gépünk Aucklandbe.
Az már csak 11 óra repülés... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése