Érintőlegesen már többször is kapcsolatba kerültünk ilyen-olyan egészségügyi intézménnyel Új-Zélandon.
Hát, elég vegyesek a tapasztalaim az ellátást illetően.
Van nekünk ugyebár egy háziorvosunk. Pontosabban immár kettő is.
Kezdeném az elején a történetet.
Amikor annak idején beadtuk a bevándorlási hivatalba a munkavállalói engedély iránti kérelmünket, ahhoz csatolni kellett egy komplett egészségügyi kivizsgálás eredményét.
Mivel minden ilyen 3 hónapig releváns (mi pedig november végén adtuk be a kérelmünket), mondanom sem kell hogy az én magyarországi leleteim pont két napja jártak le - így itt újat kellett csináltatni.
Yellow Pages kinyit lakóhely szerinti rendelő intézeteknél.
Telefon elő, felhív.
Másnapra kaptam egy időpontot (itt a háziorvosokhoz csak bejelentkezés után lehet menni, ez alól csak a hiper fontos beavatkozások képeznek kivételt - de akkor meg az ember rögtön a kórházba megy).
Háziorvosi rendelő egy takaros kis kertes ház, hátul egy tucat autóparkolóval.
Belépve elöl egy kis fogadó rész (váró), ahol bejelentkezik az ember, majd leül és vár. Lurkó a játszó sarokban keres magának valami olyan játékot ami még egyben van hogy majd ő maga tehesse azt tönkre.
A mi háziorvosunk eleinte egy dél-afrikai jóember volt (most már csak azért nem ő, mert egy másik alkalommal amikor mentünk ő éppen szabadságon volt, így átkerültünk egy indiai származású kollégájához).
Mindkét doki hiper kedves, nagyon barátságos, mosolygós.
Hédivel is nagyon kedvesen, halkan, játékosan el tudtak beszélgetni.
Mondjuk Hédi nem válaszolgatott, de legalább nem tört ki belőle a hiszti mint anno Magyarországon amikor a keves doktornénink 150 decibellel kérdezgette...
Az intézmény amúgy minden létező szerkezettel fel van szerelve a vérnyomásmérőktől az életmentő műszereken keresztül tényleg mindennel.
De már az épület berendezése is megnyugtató.
Nem fehér semelyik fal, hanem mélyebb tónusú színeket választottak.
És nincsen falióra sehol - így senki nem idegeskedik azon ha esetleg csúszna a megbeszélt időpont.
Nincsenek ideges betegek, nincs doktor és rendszer szidalmazása, nincs protekciós beteg, nincs az embert személyiségi jogaiban megalázó ápolónő (aki vizsgálat közben benyit a szobába ordibálva).
Ellenben vannak mosolygós arcok, van minden alkalommal súly- és magasságmérés (?), van 36 dolláros vizsgálati díj fenőtteknek (lurkóknak és nyugdíjasoknak ingyenes), és egyáltalán az ember azt érzi hogy komoly szolgáltatást kap a pénzéért - és ez meglepően jó érzés.
Ami kicsit árnyaltabbá teszi a helyzetet az a legutóbbi tapasztalásunk.
Szombat reggel volt.
Hédinek már második napja volt hőemelkedése (nem vészes - csak 38 fok körüliek, de én hajlamos vagyok ilyenkor betegre aggódni magamat).
Mivel háziorvos nem rendel hétvégén, jobb ötletünk pedig nem volt: irány a kórház.
Egy kerülettel arrébb van egy hatalmas kórház-komplexum. Oda mentünk.
Sápadt arccal viszem be Hédit az adminisztrációs pulthoz.
30-as hölgy unott fejjel:
- Jó reggelt! Miben segíthetek?
- A lányunknak két napja magas láza van.
- Mennyi az a magas?
- Ma reggel például 38.6 volt.
- Az még nem magas.
Itt volt az a pillanat amikor csak azért nem rángattam ki a pult mögül a hölgyet, mert pillanatnyilag jobban aggódtam Hédi egészségi állapota miatt.
- Töltse ki ezeket a papírokat! (kezembe nyomott egy 4 oldalas nyomtatványt)
Amikor elkészültünk, kinyitott egy csapóajtót.
- A folyosó végén jobbra már várja Önöket az ápoló.
Bementünk.
Folyosó végén jobbra kis váróterem elhúzható elefántos függönnyel, nagyon komoly berendezésekkel, elektromosan 500 irányba állítható kórházi ággyal.
Közvetlenül mellettünk egy egész nagy játszó szoba, rengeteg édes kis játékkal, mesekönyvekkel, tévével, videóval, dvd-vel (és elképesztő mennyiségű mesefilmmel).
Mondanom sem kell hogy az egész kórház kialakítása egyszerre volt otthonos és megnyugtató.
Leültünk.
Nemsokára jött egy hímnemű ápoló bordó hajjal, fülbevalóval, magas hanggal.
Ellenben rendkívül kedves volt. Még egy kis játékmacit is hozott Hédinek.
Megvizsgálta. Természetesen legelőször súlymérés (ez valami aberráció lehet az itteni dokiknál). Három különböző hőmérő.
Aztán hozott egy nagy gallon rágógumi ízű (nem vicc, ez volt ráírva) folyadékot ami az elveszített ásványi anyagokat hivatott pótolni a kicsi szervezetében.
Mintegy két óra múlva megérkezett a doktorbácsi is, aki szintén nagyon kedves volt, de úgy tűnt abszolút nincs a helyzet magaslatán.
Érdeklődött, vizygálódott, majd közölte hogy lehet ez is, meg az. De nem mer semmit mondani.
Megkért hogy pisiltessük bele Hédit egy kis üvegcsébe (ami ugye azért nem könnyű, mert épp most szokunk le a pelusról és hát nem mindig jön össze a pisilés kérésre...).
Vártunk még vagy egy órát, közben sehol senki.
Az ég világon semmit nem mondtak hogy akkor most mehetünk-e...
Mindent összegezve elmondhatom hogy ég és föld a magyar és az új-zélandi egészségügy.
Főleg hozzáállásban. Óriási dolog amikor az ember nem érzi magát kellemetlenül egy ilyen intézményben - egy amúgy sem egyszerű szituáció ugyebár amikor az ember beteg.
Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a magyar orvosok lényegesen komolyabb tárgyi tudással rendelkeznek itteni kollégáiknál.
Valamint az is tény, hogy itt nem tekintik komoly problémának a hőemelkedést és a náthát.
Konkrétan a doki csodálkozott hogy miért vittük be Hédit, miért nem piheni ki otthon...
Maga az egészségügyi szolgáltatás nem ingyenes. Sőt! Nagyon nem.
Kezdeném azzal hogy eddig egyetlen gyógyszerrel találkoztunk aminek volt állami támogatása (a többi bitang drága).
Múlt héten megkaptuk a számlát is a kórházi kivizsgálásról.
Hangsúlyozom: csak kivizsgálás, semmi gyógyszer, semmi kezelés!
580 dollár (mintegy 82 ezer forint).
Mivel van egészségügyi biztosításunk, ezt a számlát ma reggel bevittük a biztosító társasághoz, ahol egy 2 oldalas nyomtatvány kitöltése után már távozhattunk is.
Mondjuk ma találkoztam életemben először olyan lifttel is ahol nincsenek nyomógombok.
Az ember belép a hiper modern épületbe, ahol a hallban érintőképernyős pulton beírja hogy hova szeretne pontosan eljutni.
A képernyőn megjelenik hogy hányadik emeletre kell menni és hogy a nyolc liftből melyikbe szálljon be.
Aztán beszáll a liftbe, az ajtó becsukódik és 3 másodperc múlva megérkezik a kívánt emeletre (esetünkben ez a 10. volt).
