Macinak fáj a feje mert beütötte...

Maci beütötte a buksiját.

Ezért Hédi tett rá ragtapaszt és megvígasztalta.

Keksz tekercs

Az ételekkel úgy van az ember hogy még a világ másik végén is ragaszkodik a megszokott ízekhez.

Hiába van - elsősorban a nagy számú ázsiai bevándorlóknak köszönhetően - széles skálája a gasztronómiai csodáknak, a Magyarországon megszokott ízek azért néha valóban hiányoznak.

Csak hogy nem olyan egyszerű ugyanazokat előállítani itt, mert hát ugye az alapanyagok enyhén szólva sem ugyanazok.

Csak néhány példa: az általunk megszokott (édes) túró például nem létezik, tejfölből ugyan találtunk hasonló ízvilágút az általunk ismerthez, de valahogy mégsem ugyanaz (rakott krumplit egész egyszerűen képtelenség készíteni vele), sajtokból ugyan léteznek nagyon fincsik, de megfizethetetlen áron, pirospaprikát meg egyenesen Magyarországról kell rendelni, mert itt horror áron lehet csak hozzá jutni, és még hosszasan sorolhatnám...

Ellenben pár napja kreáltunk fincsi keksz tekercset.

Nagyjából tíz éve ettem utoljára - most két nagy rúd úgy másfél napig bírta...

Mik a legnagyobb előnyei annak hogy itt vagyunk?

A mi nap azon morfondíroztam hogy mik a legnagyobb előnyei annak hogy itt vagyunk.

Elsősorban Hédi aspektusából vizsgálva a dolgot.

Arra most nem térnék ki hogy mennyivel nyugisabbak a mindennapjaink (egész egyszerűen nem léteznek azok a mindennapos társadalmi problémák amiket még anno felvázoltam), ellenben Hédi megtanul angolul (egész jól alakulnak ismeretei e téren), valamint egy olyan társadalomban nő fel ahol nem csak hogy rengeteg náció van jelen, de teljesen természetes lesz számára ha valakinek másmilyen a bőrszíne vagy a vallása.

Hogy mást ne mondjak az oviban egy fekete bőrű baba a kedvenc játéka (Béjbi névre hallgat a kis mókus).

Ahogy a kommunikáció kezdődik

Érdekes dolog a bor.

Na nem feltétlenül az azt körülvevő - már-már kultikus - jelenségekre gondolok, sokkal inkább azokra mindennapos helyzetekre amiket kitűnő érzékkel tud áthidalni.

Minden csütörtökön klub nap van a rögbi klubban.

Ez annyit jelent hogy a valaha itt játszott öregek (nem ritka közöttük a 80 fölötti versenyző) összejönnek egy kis eszmecserére.

Én szendvicseket kreálok Nekik, Ők pedig elborozgatnak-sörözgetnek és közben megbeszélik az elmúlt héten történteket.

Ma aszongya nekem az egyikük: "Jövő héten nem leszek mert 3 hétre Európába utazok."

Én ugye itt legtöbbször európai származású vagyok, ritka az az ember aki pontosan meg tudná mutatni Magyarország helyét egy térképen.

Mondja hogy Korzikára megy először a feleségével, aztán bérelnek egy autót és irány Franciaország - legalábbis a déli része.

Mivel emberünk szereti a minőségi borokat (külön Neki tartunk készleten egy korrekt Shirazt és egy nem kevésbé pompás Pinot Noirt), megemlítettem Neki néhány típust tájegységenként amiket feltétlenül ki kell próbálniuk.

Az mondjuk már csak hab a tortán, hogy csodálkozva kérdezett vissza hogy én honnan ismerem Franciao.-t és a borokat...

Egy másik alkalommal egy francia sráccal haverkodtam össze szintén a borok kapcsán.

Nem csak hogy gall a lelkem, de biokémikusként hosszú évekig dolgozott különböző borászatoknál.

Sok érdekességet tudtam meg tőle.

Ő egyébként a klub játékosa, akár csak az a holland mókus aki - és számomra ez volt a legmeglepőbb -szintén képben van a szőlőből készült italokat illetően.

Akiknek meg fogalma sincs a borokról (ma a kislurkók egyik maori edzője volt ilyen) azzal a sportok kapcsán elegyedünk társalgásba.

De ez már egy másik történet lenne...

Chipmunks játszóház

Hédi és a fasirt

Egyszer már volt Hédi panírozik bejegyzés.

Most fasirozottat kreált - immár sokkal önállóbban mint anno.

És mindez hagyján, de bazi fincsi is lett!

Falmászás

Van egy bazi jó kis sportkomplexum amire nem is olyan régen leltünk rá.

Ráadásul nem is olyan nagyon messze tőlünk.

Ma délelőtt elmentünk ide falat mászni.

Ha már egyszer kiküldettük azt a negyven tonna mászó cuccunkat...
Pénteken késő este kosár lehetőség is van.
Majd jól megvizuálom azt is.

Egészségügyi ellátás

Érintőlegesen már többször is kapcsolatba kerültünk ilyen-olyan egészségügyi intézménnyel Új-Zélandon.

Hát, elég vegyesek a tapasztalaim az ellátást illetően.

Van nekünk ugyebár egy háziorvosunk. Pontosabban immár kettő is.

Kezdeném az elején a történetet.

Amikor annak idején beadtuk a bevándorlási hivatalba a munkavállalói engedély iránti kérelmünket, ahhoz csatolni kellett egy komplett egészségügyi kivizsgálás eredményét.

Mivel minden ilyen 3 hónapig releváns (mi pedig november végén adtuk be a kérelmünket), mondanom sem kell hogy az én magyarországi leleteim pont két napja jártak le - így itt újat kellett csináltatni.

Yellow Pages kinyit lakóhely szerinti rendelő intézeteknél.

Telefon elő, felhív.

Másnapra kaptam egy időpontot (itt a háziorvosokhoz csak bejelentkezés után lehet menni, ez alól csak a hiper fontos beavatkozások képeznek kivételt - de akkor meg az ember rögtön a kórházba megy).

Háziorvosi rendelő egy takaros kis kertes ház, hátul egy tucat autóparkolóval.

Belépve elöl egy kis fogadó rész (váró), ahol bejelentkezik az ember, majd leül és vár. Lurkó a játszó sarokban keres magának valami olyan játékot ami még egyben van hogy majd ő maga tehesse azt tönkre.

A mi háziorvosunk eleinte egy dél-afrikai jóember volt (most már csak azért nem ő, mert egy másik alkalommal amikor mentünk ő éppen szabadságon volt, így átkerültünk egy indiai származású kollégájához).

Mindkét doki hiper kedves, nagyon barátságos, mosolygós.

Hédivel is nagyon kedvesen, halkan, játékosan el tudtak beszélgetni.

Mondjuk Hédi nem válaszolgatott, de legalább nem tört ki belőle a hiszti mint anno Magyarországon amikor a keves doktornénink 150 decibellel kérdezgette...

Az intézmény amúgy minden létező szerkezettel fel van szerelve a vérnyomásmérőktől az életmentő műszereken keresztül tényleg mindennel.

De már az épület berendezése is megnyugtató.

Nem fehér semelyik fal, hanem mélyebb tónusú színeket választottak.

És nincsen falióra sehol - így senki nem idegeskedik azon ha esetleg csúszna a megbeszélt időpont.

Nincsenek ideges betegek, nincs doktor és rendszer szidalmazása, nincs protekciós beteg, nincs az embert személyiségi jogaiban megalázó ápolónő (aki vizsgálat közben benyit a szobába ordibálva).

Ellenben vannak mosolygós arcok, van minden alkalommal súly- és magasságmérés (?), van 36 dolláros vizsgálati díj fenőtteknek (lurkóknak és nyugdíjasoknak ingyenes), és egyáltalán az ember azt érzi hogy komoly szolgáltatást kap a pénzéért - és ez meglepően jó érzés.

Ami kicsit árnyaltabbá teszi a helyzetet az a legutóbbi tapasztalásunk.

Szombat reggel volt.

Hédinek már második napja volt hőemelkedése (nem vészes - csak 38 fok körüliek, de én hajlamos vagyok ilyenkor betegre aggódni magamat).

Mivel háziorvos nem rendel hétvégén, jobb ötletünk pedig nem volt: irány a kórház.

Egy kerülettel arrébb van egy hatalmas kórház-komplexum. Oda mentünk.

Sápadt arccal viszem be Hédit az adminisztrációs pulthoz.

30-as hölgy unott fejjel:

- Jó reggelt! Miben segíthetek?

- A lányunknak két napja magas láza van.

- Mennyi az a magas?

- Ma reggel például 38.6 volt.

- Az még nem magas.

Itt volt az a pillanat amikor csak azért nem rángattam ki a pult mögül a hölgyet, mert pillanatnyilag jobban aggódtam Hédi egészségi állapota miatt.

- Töltse ki ezeket a papírokat! (kezembe nyomott egy 4 oldalas nyomtatványt)

Amikor elkészültünk, kinyitott egy csapóajtót.

- A folyosó végén jobbra már várja Önöket az ápoló.

Bementünk.

Folyosó végén jobbra kis váróterem elhúzható elefántos függönnyel, nagyon komoly berendezésekkel, elektromosan 500 irányba állítható kórházi ággyal.

Közvetlenül mellettünk egy egész nagy játszó szoba, rengeteg édes kis játékkal, mesekönyvekkel, tévével, videóval, dvd-vel (és elképesztő mennyiségű mesefilmmel).

Mondanom sem kell hogy az egész kórház kialakítása egyszerre volt otthonos és megnyugtató.

Leültünk.

Nemsokára jött egy hímnemű ápoló bordó hajjal, fülbevalóval, magas hanggal.

Ellenben rendkívül kedves volt. Még egy kis játékmacit is hozott Hédinek.

Megvizsgálta. Természetesen legelőször súlymérés (ez valami aberráció lehet az itteni dokiknál). Három különböző hőmérő.

Aztán hozott egy nagy gallon rágógumi ízű (nem vicc, ez volt ráírva) folyadékot ami az elveszített ásványi anyagokat hivatott pótolni a kicsi szervezetében.

Mintegy két óra múlva megérkezett a doktorbácsi is, aki szintén nagyon kedves volt, de úgy tűnt abszolút nincs a helyzet magaslatán.

Érdeklődött, vizygálódott, majd közölte hogy lehet ez is, meg az. De nem mer semmit mondani.

Megkért hogy pisiltessük bele Hédit egy kis üvegcsébe (ami ugye azért nem könnyű, mert épp most szokunk le a pelusról és hát nem mindig jön össze a pisilés kérésre...).

Vártunk még vagy egy órát, közben sehol senki.

Az ég világon semmit nem mondtak hogy akkor most mehetünk-e...

Mindent összegezve elmondhatom hogy ég és föld a magyar és az új-zélandi egészségügy.

Főleg hozzáállásban. Óriási dolog amikor az ember nem érzi magát kellemetlenül egy ilyen intézményben - egy amúgy sem egyszerű szituáció ugyebár amikor az ember beteg.

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a magyar orvosok lényegesen komolyabb tárgyi tudással rendelkeznek itteni kollégáiknál.

Valamint az is tény, hogy itt nem tekintik komoly problémának a hőemelkedést és a náthát.

Konkrétan a doki csodálkozott hogy miért vittük be Hédit, miért nem piheni ki otthon...

Maga az egészségügyi szolgáltatás nem ingyenes. Sőt! Nagyon nem.

Kezdeném azzal hogy eddig egyetlen gyógyszerrel találkoztunk aminek volt állami támogatása (a többi bitang drága).

Múlt héten megkaptuk a számlát is a kórházi kivizsgálásról.

Hangsúlyozom: csak kivizsgálás, semmi gyógyszer, semmi kezelés!

580 dollár (mintegy 82 ezer forint).

Mivel van egészségügyi biztosításunk, ezt a számlát ma reggel bevittük a biztosító társasághoz, ahol egy 2 oldalas nyomtatvány kitöltése után már távozhattunk is.

Mondjuk ma találkoztam életemben először olyan lifttel is ahol nincsenek nyomógombok.

Az ember belép a hiper modern épületbe, ahol a hallban érintőképernyős pulton beírja hogy hova szeretne pontosan eljutni.

A képernyőn megjelenik hogy hányadik emeletre kell menni és hogy a nyolc liftből melyikbe szálljon be.

Aztán beszáll a liftbe, az ajtó becsukódik és 3 másodperc múlva megérkezik a kívánt emeletre (esetünkben ez a 10. volt).

Szolgálati közlemény

Most hogy végre újra működik a modemünk - közel egy hét kihagyást követően - megkérnénk mindenkit hogy aki ismeri a Makrai Kriszta/Hajas Pista/Zsófi triót és tudja az internetes elérhetőségüket, valamilyen módon juttassa el hozzánk!

Nagyon szépen köszönjük!

Újabb ovis fejlemények

Már említettem hogy van az oviban mindenkinek egy kis 'portfóliója', amiben minden új eseményről egy-egy óvónéni ír.

Van egy kedvenc óvónénink is - miket beszélek, egy főkedvencünk (merthogy mindegyikük tüneményes) - Jackie. A legutóbbi két bejegyzést ő kreálta Hédi kiskönyvébe.

Mivel ma úgy adódott hogy együtt tudtunk Hédiért menni, jól el is olvastam végre a bejegyzéseket.

Az egyik egy kreatívkodós oldal volt, ahol vmi 'pufi festékkel' (értsd habosodó, majd megkeményedő festék) pingvineket alkotott Hédi.

A másik pedig arról szólt, hogy milyen jól eljátszik Hédi a babákkal, dajkálgatja őket, elmeséli nekik hogy mikor miket szabad tenni, mi helyes és mi nem.

Mindez pedig fényképekkel alátámasztva.

Aztán az óvónéni kifejti hogy mennyire fejlett szociális érzékkel van Hédi megáldva és hogy valószínűsíthetően az otthon látott formák alapján nagyon gondoskodó, kedves és türelmes a babával.

Azért is jó ez a portfólió dolog, mert hosszabb idő elteltével is jól nyomon lehet követni hogy melyik időszakában miket művelt, de legfőképpen megható az egész.

Ezt nyilván a remek marketinges érzékkel megáldott óvónénik is tisztán látják, nem véletlen hogy pont a hét vége felé hívják fel a figyelmünket ezekre, amikoris a jövő heti díjakat kéne rendeznünk...

Mi köze a bringának a pelushoz?

Közelítünk a bringázáshoz...

Megígértük Hédinek hogy ha 'eldobja' a pelust, akkor kap egy bringát.

Mostanában ráhajtott a dologra.

Egy ideje már néha-néha a wc-be pisil, sőt, a héten az oviban is említették hogy már naponta kétszer-háromszor szól hogy akkor ő most menne a kis wc-re.

De itthon inkább csak az esti pancsolás előtt szokta a wc-t használni.

Ma azonban szólt napközben is hogy akkor menni szeretne.

Az előzményekhez annyi hogy bugyiban akart lenni - pelus nélkül - , ennek viszont az volt a kitétele hogy akkor szóljon ha úgy érzi. Szólt.

Úgyhogy elkezdtük nézegetni a csilli-villi bringákat.

Mindenféle képek Hédiről

Magdi tegnap meghekkelte valahogy a mac-et.

Van egy raklap fénykép a telefonján amiket eddig nem tudott a gépre felrakni, így kettőnkön kívül gyakorlatilag senki nem láthatta a képeket. Eddig.

Clash of the Titans

Ma délelőtt nem dolgoztam, így lehetőségünk nyílt arra hogy meglátogassuk a mozgókép színházat.

Aki ismer tudja hogy a mitológiai témájú könyvek/filmek mindig is a kedvelt műfajaim közé tartoztak.

A ma megtekintett mű azonban ennél is jobban motivált: soha életemben nem voltam még 3D-s filmen - márpedig ezt a filmet három dimenziós formában is vetítik.

Hogy mennyire nagy divatja lett a 3D-s cuccoknak arra elég annyit megemlítenem, hogy ezen kívül három másik filmet is meg lehet tekinteni a műsoron lévőkből ilyen formában.

Sőt! Hédi a minap kézhez kapta LEGO klubtagságához automatikusan járó magazinját (ez már a 2. ilyen amit küldtek Neki), és hát tartalmának mintegy fele 3D-s...

Ma amúgy egy autós magazint is láttam amihez 3D-s szemcsit adtak, hogy a tartalmát élvezhetőbbé tegyék.

Szóval a film.

Nagyon korrektül meg lett alkotva.

Nem nyújt maradandó élményeket a tartalom vagy a színészi alakítások terén, de nagyon látványos - csak sajnos nem a 3D-s tartalmak miatt (valószínűleg pont ugyanennyire látványos 2D-ben is).

Azt mondjuk furcsálltam hogy a keleti mitológiából hogy kerültek versenyzők az ókori Görögországban játszódó filmbe, de így is élvezhető alkotást kaphatnak azok akik a Múmia-trilógia látvány világára vannak kiéhezve.

Ambury Regional Park

Húsvét.

Bárány.

Nyuszi.

Jó móka.

Képek itt.

Hédi & Cookie Monster

Ezt a képet először a hét képének akartam betenni, de úgy túl kicsi lett volna, így muszáj voltam inkább ide:

Hédi kreatívkodik

One Tree Hill

Szép idő, munkaszüneti nap: kirándulás.

Még valamikor szeptemberben voltunk a Cornwall Parkban.

Akkor mondjuk a fű mélyzöld volt. Most nem annyira, de ez nem is csoda egy ilyen meleg nyár után - eső meg ugye csak nemrég kezdett el esni.

Ma viszont kellemes őszies idő volt.

Így hát irány a bárány vadászat!

De legalábbis simogatás.

Ezúttal azonban megtekintettük végre a One Tree Hillt is.

Meg gyakorlatilag fél Aucklandet a hegy tetejéről.

Visszafelé némi dugó alakult ki az úton közlekedő bárányoknak köszönhetően, ezt leküzdve még meglátogattuk a tengerpartot is.

Összes kép itt.

Még egy rendszámtábla

Egyszer már említést tettem az itteni rendszámtábla-hóbortról.

Ma erre láttunk egy újabb példát.

Meg a sok zseton: nagy arcra is...

Ez itt egy brendnyú Rolls-Royce (bár a márkajelzés szerint inkább Rockn Rolls).