2009. szeptember 24., csütörtök

Ahol lakunk

Néhány szó arról a helyről ahol lakunk.

Annak ellenére hogy Aucklanden belül lakunk, sokkal inkább úgy tűnhet mintha valahol egy esőerdő közepén lennénk.
Valószínűleg azért, mert ez így is van...
Ugyanakkor a vicc az az egészben, hogy ha zsúfolt helyre akarunk eljutni, tőlünk nagyjából 2 km-re található egy-egy komplett bevásárló központ, sok-sok bolttal, bankkal, játszóházzal.

Az utca aminek pont a legvégén lakunk egy csendes pici utca (egyetlen sávból áll), viszont minden urbanizációs vívmánnyal bír. Ráadásul az összes kábel földkábel, ergo sehol nem látni semmi féle elektromos vezetéket.

A ház előtt egy picike kert van, sok pálmával, meg egy barbival (amit hamarosan be is üzemelünk). Ebbe a kertbe ültettünk tegnap Hédivel két pici levendula bokrot, a túloldalra pedig fincsi epreket egy elkülönített részre. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!
Ami biztos, hogy folyadékellátás ügyileg nem lesznek gondok (az elmúlt napokban lehullott Magyarország teljes éves csapadékmennyisége).

Oldalt egy pici ösvény vezet a hátsó teraszhoz, ami tulajdonképpen az erdő belsejében található már (ebben az erdőben egyébként két pici patak is folyik nagyjából ötven méter távolságra a házunktól).

Maga a ház két hálószobából, egy nappali-étkező-konyhából, egy pici mosókonyhából, egy fürdőszobából (wc-vel, mosdóval, és káddal) és néhány beépített szekrényből áll.
Teljesen felújítottan vettük ki, gyakorlatilag alig száradt meg a festék, a konyhában teljesen új beépített gépek vannak.

Sőt, egy mosógépet, egy régi de jól funkcionáló hűtőt, és egy klímát is kaptunk hozzá.
Egy szárítógépet azért kellett vennünk, mert a bazi nagy páratartalom miatt a kimosott ruhák két nap után is ugyanolyan nyirkosak voltak, mint amikor kivettem őket a mosógépből.
Plusz a konyhát szereltük fel teljesen (nem csak edényekkel meg étkészlettel, de konyhagépekkel is), és természetesen Hédi szobáját is berendeztük.
Ezen kívül vettünk potom pénzért (átmeneti megoldás) két ágyat is, valamint fűtő berendezéseket mert az éjszakák meglehetősen hűvösek még.

A nappali és a mi hálónk berendezése még egy kicsit váratni fog magára -ezek most a másodlagos kiadások között szerepelnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése