Csütörtök délelőttre egy kecsegtető programot találtunk.
Fel is kerekedtünk, hogy megszimatoljuk a benne rejlő lehetőségeket.
Egy olyan kiállításon vettünk részt, ahol a borokról esett szó, de sokkal inkább a hozzájuk kapcsolódó -részben gasztronómiai- élményekre világítottak rá.
A halpiac közelében (erről külön készítek egy másik bejegyzést is később) egy bárban és a hozzá tartozó termekben rendezik meg azt a kiállítást/kóstolót ami néhány helyi vörös- és fehér bor bemutatását tűzte ki céljául.
De ahogy mindez meg volt koreografálva -az mesés!
Előre bejelentkezés után csütörtök délelőtt 10-re érkeztünk meg az említett helyre ahol egy vidám indiai srác fogadott minket.
Mondtuk hogy mi lennénk azok akik tegnap bejelentkeztünk.
Kérdi vöröseket vagy fehéreket preferálunk-e.
Némi dilemmázás után a vörösre esett a választásom.
Tudni kell, hogy az alap gondolatot az adta hogy van egy 2006-os Chardonnay (Kumeu River Maté) amit egy ideje vadászok, de a termelőnél (Michael Brojkovich - a WSET-en amúgy tanárom) már elfogytak a palackok, gyakorlatilag lehetetlen hozzájutni.
Amikor pedig láttuk a neten hogy itt lehet ezt is kóstolni, akkor jött az ötlet hogy mindenképpen itt a helyünk.
Szóval abban maradtam indiai barátunkkal (aki mint később kiderült, alaposan képben volt a borkészítés folyamatsoraival, jól el is beszélgettünk a klímaváltozás áldásos hatásairól a borokat illetően) hogy vörösöket kóstolok, meg pluszban ezt a Chardonnayt.
Egy kis terembe vezetett minket, ahol a borban fellelhető összes illataromát végig lehetett szimatolni.
Ráadásul az ember le is tesztelhette képességeit, mert az illatok nevei le voltak takarva, a cédulákat felhajtva pedig kiderült hogy mennyire van érzékeny szaglása (vagy még inkább hogy mennyire tudja beazonosítani a szagokat).
Sőt! Nem csak a kellemes illatok szerepeltek a listán, hanem a bor hibái is (ecet, penész, stb.).
Jól el is szórakoztunk, hogy nem hiába növesztettem ekkora orrot, legalább annyi haszna van, hogy felismerem a legtöbb illatféleséget...
Amikor már a sok szimatolás után gyakorlatilag semmit nem éreztünk az orrunkkal, átvezetett egy hatalmas előadó terembe, ahogy az egyik padban helyetfoglalva hat kóstoló pohár, egy jegyzetfüzet és egy ceruza várta hogy leteszteljük a vörösöket.
Egy hatalmas kivetítőn közben a hat borászat egy-egy jeles képviselője (általában főborászok) mondta el véleményét az ott készült csodákról. És tényleg voltak köztük meglepően nagy formátumok!
A jegyzetfüzetben a kóstolandó tételek pontos megnevezése szerepelt, az évjárat, az ár, és a szőlőfajta. Nekünk véleményt kellett formálni az összetettséget, ízvilágot, tannin/sav tartalmat, lecsengést illetően. Valamint kiszinezni a négy fehér csillagot annak megfelelően hogy mennyire tartjuk minőséginek az adott versenyzőt.
Nem akarok a részletekkel untatni senkit, de legnagyobb meglepetésemre egy Cabernet Sauvignon-t és egy Syrah-t hoztam ki maximum pontosnak (hozzáteszem csak környékbeli vörösök voltak a listán, ezért is nem mondjuk egy Central Otago-s Pinot Noir lett a mindenvivő).
A kóstoló után kint a bárban már vártak a Chardonnay-k.
Azért vártak, mert volt szerencsém kettő különböző dűlő szelekciót is kóstolni.
Szintén nem térnék ki a részletekre, elég ha annyit írok hogy ha valakinek van esélye rá hogy hozzájusson a fönt említett fehér csodához, az mindenképpen vegyen legalább egy palackkal belőle (51 dollár, azaz nagyjából 6500 forint).
Csak egy tényt közölnék még: egyetlen egy bor jutott be Új-Zélandról a világ 100 legjobb borait felvonultató listára. Nem egy Pinot Noir, de még csak nem is Sauvignon Blanc (amiben köztudottan a világ legjobbjait adja a zátony), hanem az imént említett Chardonnay...
Képek itt.
