A terület - ahol állítólag közel ezer évre visszamenőleg már éltek maori kolóniák - 1965-óta működik nemzeti parkként.
Pontos történeti adatokkal 1868-óta bírunk, amikor egy prominens aucklandi politikus - bizonyos Robert Graham - megvásárolta, majd felhúzta rá nyaralóként funkcionáló kis viskóját (ami a mai napig eredeti formájában pompázik a park közepén) hogy telente amikor szabaidejét a közeli termálfürdőben tölti legyen hol megszállnia.
Mondjuk a döntése nem túl racionális, tekintve hogy a hely össze-vissza úgy 50 km-re található Aucklandtől...
Sebaj, mi örömködünk, mert részben az ő áldásos tevékenységének köszönhetően olyan növényvilág került a parkba (részben Európából és Ausztráliából) ami így sokkal színesebbé teszi azt.
A madárvilág színességéről már nem ő tehet, mindazon által több régebben erősen megfogyatkozott populációjú versenyzőt telepítettek vissza sikeresen, akik szemmel láthatóan jól érzik itt magukat.
Erdei galambot (kukupa), Északi-szigeti Robint (toutouwai) mi itt láttunk először, de Tuit sem láttunk még ilyen közelről.
Valamint annak a fontos információnak is a birtokába kerültünk, hogy: Minden kukupa kereru, de nem minden kereru kukupa...
(A kukupa a kereru egyik alfaja. Mindkettő új-zélandi vad galamb faj.)
Csudajó kis túraútvonalak vannak kijelölve, amiket követve aztán kedvünkre barangolhatjuk be a környéket.
Mi az egyik legrövidebbet választottuk ki (a teljes túra mintegy másfél-két óra lehetett), tekintettel arra hogy Hédi nehezen bírja ennyi ideig is a hegynek fel-völgynek alá jellegű sétákat. Na meg ugye labdázni sem lehet közben...
Ennek ellenére nagyon ügyesen vette az akadályokat, csak rövid időkre kellett a nyakamba vennem.
Ezek itt egy fának az indái, nem pedig ember által sodort kötél...
Képek itt.
