2010. március 31., szerda

Szösszenetek a rögbi klubból

Ma elég nagy felfordulás volt a rögbi klubban.
Négy óra leforgása alatt ezer embert sikerült kiszolgálni.
A főnököm (egy hatvan körüli viccgép)- aki ma egy fél órányit beugrott segíteni nekem a következő szöveget intézte hozzám munka közben (egyszerre három társaságot szolgáltam ki):
- How many hands do you have at the same time? What are you - a bloody Shiva, man?
(Hány kezed van egyszerre? Mi vagy Te, egy elfajzott Shiva, öreg?)

A másik sztori inkább csak elgondolkodtató.
Vérzett az orrom (minden jó családban előfordul - az én orrom már a méretéből adódóan is nem rövid ideig tudja ezt művelni).
Kimentem a wc-re, küszködtem a csapnál ezerrel hogy elállítsam valahogy a vérzést.
Közben tíz év körüli kislurkó bejött - kicsit tartottam tőle hogy megijed, de nem tette.
Rám néz:
- Are you okay? Can I help you with anything?
(Jól vagy? Segíthetek valamiben?)
Csak azért írtam le ezt a történetet, mert - sajnos - erősen kétlem hogy egy ilyen eset megtörténhetne Magyarországon. Engem minden esetre meglepett az egész.

2010. március 30., kedd

Cycas

Szobanövényünk összesen kettő darab van - pontosabban azok is Hédi növényei - de minek is több, amikor a ház egyik felén mini kert található tele igazi különlegességekkel, a másik oldalon meg ugyebár esőerdő...

A nyári meleg azonban megviselte a növényeink nagy részét, hiába locsoltam őket lelkesen.
Volt például egy haldokló Cycas-unk.
Teljesen lemondtunk róla.
Aztán amikor az utolsó levelét is ledobta, egyszercsak elkezdett rügyezni...
Az a nagy mákja, hogy nem volt időm kikukázni.
De lehet hogy megsejtett valamit.
Most már pompázik ezerrel.
Na nem úgy mint Dabasi Mamáé, vagy Zsuzsi Mama orchideái, de mi hatalmas fejlődésnek tekintjük már ezt is.


2010. március 29., hétfő

AURFC Rugby Club

Az egyik legrégebbi klub a zátonyon (immár 122 éves). -hivatalos weboldal itt
19 All Black-et nevelt ki eddig.
A teljes vendéglátós részt én viszem.
Kedves emberek, gyorsan befogadtak, nagyon szeretem.




2010. március 26., péntek

WOF és REGO

Az előző bejegyzésben már említést tettem erre a két okosságra.

Új-Zélandon egy autó birtoklásával együtt jár ennek a két dolognak a rendszeres befizetése.

A REGO (regisztrációs díj) egy bizonyos időtartamonként megfizetendő díj - teljesen független a gépjármű korától, viszont olyan dolgok befolyásolják az összegét mint:
- jármű kategóriája (motor, autó, vontatmány, stb.)
- befizetés időtartama (3, 6, 12 hónapra lehet megváltani)
- gépjármű használata (normál szgk., taxi, bérautó, stb.)
- üzemanyag típusa (gázolaj, benzin)

Ehhez képest a WOF (Warrant Of Fitness) egy műszaki állapotot és általános biztonsági előírásokat szem előtt tartó vizsga típus.
A gépjármű hat éves koráig évente kell ennek a vizsgának alávetni (csak új-zélandi forgalomba helyezésre vonatkozik ez), e fölött 6 havonta.
Külföldről behozott autók esetében csak akkor helyezhető forgalomba a verda ha minden itteni szabályozásnak megfelel. Emiatt gyakran fordulnak elő olyan érdekességek hogy egy-két éves, egyébként hibátlan állapotú autót nem lehet forgalomba helyezni azonnal, csak ilyen-olyan módosítások után...

Nekünk pont ma volt esedékes a WOF vizsgánk.
Kiderült hogy összesen két dolgot kell helyre hozni a verdán:
- fékbetétek elkoptak - csere
- nincsen a hátsó rendszámtáblánknak külön világítása: erre hétfőn fognak a szakik fabrikálni valamit
Ebből viszont az következik hogy az amúgy '96-os autónk immár 155 ezer km-rel a tarsolyában is teljesen hibátlan állapotban van.
Olyannyira hogy legutóbb 10 literes fogyasztászt mértünk vele városban!!!
(2.5-ös V6-os mocival, állandóan járó klímával, automata váltóval)

Aukciók

Valami különös légköre van az aukcióknak.
Márpedig itt nagyon gyakori formája ez az értékesítéseknek - legyen az ingatlan vagy ingóság.

Még októberben voltam egy ingatlan aukción. Már akkor nagyon magával ragadott az egész.
A benne rejlő lehetőségekről nem is beszélve...

Magdi autóját is egy aukción vettük valamikor november tájékán.
Autó aukciókon egyébként viszonylag gyakran részt veszek - ez már-már hobbivá nőtte ki magát nálam. Magyarországon nyomtatott formában szippantottam magamba az információkat, itt közelebbről ismerkedek a négykerekűekkel.

Most Katáék autóját is egy ilyen aukción szippantottuk be.
Egy '99-es, nagyon szép Daewoo Lanos-t vettünk 2.200 dollárért (mintegy 300 ezer forint).
Sőt! Ha nincsen kínai barátunk (akivel licitálgattunk), a számlán csak 1.800 dollár szerepelt volna. Azért így sem rossz...
A verda egyébként tele van extrákkal (légzsákok, közp. zár, klíma, gyári cd-s rádió, 4 el. ablak, el. tükrök - fűthetőek, ABS, stb.), teljesen karcmentes, és FRISS WOF, valamint REGO van rajta - ezek önmagukban alaphangon 300 dollárt érnek.

És ezzel még biztosan nincs vége az aukciók látogatásának...

2010. március 23., kedd

Hédi beilleszkedése

Ma délután hosszasan elbeszélgettem az óvoda vezetőjével.

Sharon egy ötven körüli, energikus, mosolygós hölgyemény.
De ami ennél is sokkal fontosabb, hogy rendkívüli módon ért nemcsak egy ovi irányításához, de a gyerkőcök lelkivilágához is.
Párszor már váltottunk néhány mondatot Hédi dolgait illetően, de a mai téma egy külön posztot is megér.

Kérdeztem hogy Hédinek hogy megy a kommunikáció, mennyire tudja megértetni magát.
Aztán szóba került hogy mennyire tud a többi lurkó között feloldódni.

Tudni kell, hogy amikor megérkeztünk Új-Zélandra, Hédi - aki egyébként rendkívül kommunikatív (már egy évesen komplett mondatokat mondott, azóta be sem áll a szája) - érezhetően nem találta a helyét.
A nyelvi különbségek olyan akadályt jelentettek számára amit sokáig nem tudott leküzdeni.
A játszótereken inkább félrevonult, ha oda ment hozzá egy másik lurkó vagy anyuka.
Inkább megszeppenve odajött hozzánk hogy a néni/kislány mit is mondhatott.
Sőt! Egy rövid ideig még a játszóház sem igazán motiválta.

Aztán sok-sok mesét (főleg Elmo-t) néztünk dvd-n, és mivel mindig jött velünk bárhova is mentünk hallhatott minket is angolul beszélni másokkal.
Fokozatosan oldódott fel.

Volt egy kis (úgy két hónapnyi) beszoktatási időszak az oviban, amikor még nem voltunk teljes jogú ovipolgárok, de ha kedvünk úgy tartotta bemehettünk a nap bármely szakában.
Természetesen anya vagy apa folyamatos felügyelete mellett.
Ebben a korszakban még csak az óvónénikkel állt szóba Hédi (a maga kis halandzsa nyelvén), de ez már rendkívül hasznosnak bizonyult a későbbieket illetően.

Aztán eljött január 11-e.
Az első egész napos bent lét az oviban.
Meg kell mondjam férfiasan - így utólag - nem kicsit be voltam barnázva.
Minden gyakorló szülő tudja milyen szívszorító érzés az amikor ő a nagy gonosz szülő szegény kicsi párát kínkeserves sírás közepedte bent hagyja a gyilkos óvónénik karmai között...
De szerencsére ez is csak 2-3 hétig tartott.
Hédi - akire nem kicsit büszkék vagyunk - leküzdötte ezt a koránt sem kis akadályt.
Ahogy Sharon ma fogalmazott: "Gondoljunk csak bele! Neki a megszokott környezete jelentette a világot. Ez teljesen megváltozott. Nem csak hogy új nénik és lurkók veszik körül, de egy teljesen új élet is. Egy eddig ismeretlen nyelven szól hozzá mindenki. Egészen más kultúrával rendelkezik mindenki mint amit eddig megszokott. Sőt! Mezitláb közlekednek!!! :)))"
Ez volt az a mondat ahol kiderült számomra hogy Sharon sem kiwi :)

Amikor arra gondolunk mennyire nehéz beilleszkedni egy új közegbe, gondoljunk bele mennyire nehéz lehet ez a szituáció egy olyan lénynek aki épp csak megszokta eddigi kis világát...

2010. március 22., hétfő

Auckland CBD

Miután felmarkoltuk Hédit az oviban, ellátogattunk a belvárosba.
Nagy programot nem tudtunk már kreálni, mert elmúlt öt óra is, egy laza kis sétálgatás azonban még belefért.






Összes kép itt.

Imádkozó sáska


Többek között azért is jó ha az ember bent lakik az erdőben, mert egy jó csomó érdekes élőlényt láthat igen közelről...

Mission Bay

Csajok hétvégén megtekintették Mission Bay tengerpartját.
Íme néhány kép:






2010. március 20., szombat

Most akkor kinek is van?!

"Ájm szárri, áj dzsászt kudnt ándösztánd jár bládéj ákszint..."

Heeee?!

2010. március 17., szerda

Welcome

Emma és Kata - régi barátaink - sikeresen megérkeztek Aucklandbe.

Reggel (miután úgy másfél órát döcögtem a dugóban) felmarkoltam Őket a reptéren, aztán uccu hozzánk, pancsoltak, reggeliztek, Emma bedölt az ágyba és elaludt.
Most aklimatizálódás folyamata van - várhatóan két napig.
Aztán ahogy időnk engedi, jól elvisszük Őket minden szép és jó helyre.
Szóval hamarosan folytatódik a kirándulások sora!
Már csak azért is, mert az ősz beköszöntével már elviselhetővé vált a napközbeni meleg.

2010. március 12., péntek

Ahogy Hédi kommunikál II.

Egy mentőautó haladt el mellettünk.
Hédi csak a sziréna hangját hallotta amikor felkiáltott:
-Jaj, jaj! Firefighters! (tűzoltók)

2010. március 11., csütörtök

Hédi ovis szótára

Az előző bejegyzés kicsit komolyabbra sikeredett, ezért most valami mókásabbal igyekszem kompenzálni az olvasókat.

Amikor Hédit beírattuk az oviba, a központi problémát a kommunikáció jelentette.
Hédi - aki rendkívül kommunikatív, be nem áll a szája - ugyebár csak néhány szót tudott angolul.
Az óvónéniknek még ennél is nagyobb volt a lemaradásuk a magyar nyelvet illetően.

Hogyan hidaljuk át az első néhány napban a nyelvi különbségekből eredő akadályokat?
Csináltunk egy 'szótárt' Ahogy Hédi Mondja címmel.
Leírtuk a legfontosabb kifejezéseket amiket használni szokott - természetesen fonetikusan leírva.
Íme:

UNIA (Anya) - Mom
UPPEE (Api) - Daddy
KAIRACK (kérek) - please, give me
NAM (nem) - no
EAGAN (igen) - yes
UCKUROM (akarom) - I want
TZOOMEE (cumi) - dummy
KUCKEELOCK (kakilok) - I'm pooping
BOBUH/BOBEE (baba/babi) - doll/my doll
FUY (fáj) - it hurts
ENNEE (inni) - to drink
ANNEE (enni) - to eat

Azóta persze már sok idő eltelt és Hédi már gyakorlatilag mindent megért amit mondanak neki, Ő maga pedig egészen meglepően sok szót tud helyesen használni.
Döbbenet hogy mennyire gyorsan ragadnak rá a dolgok...

2010. március 10., szerda

Új-Zéland pro és kontra

Immár hetedik hónapja tartózkodunk Új-Zélandon, ezért arra gondoltam megosztom mindenkivel részletesen tapasztalainkat.
Többen mondták, hogy vagy álomszerű ország lehet a zátony, vagy én látom túl rózsaszínnek a helyzetet.
Most íme minden feketén-fehéren.
Figyelem! Helyenként keményebb szociográfiai tartalommal is találkozhatunk...

Az egész történet ugyebár tavaly szeptember 5-ével indul, amikor landoltunk az aucklandi reptéren - fogalmazzunk így: egy erősen megterhelő repülőút után.

Tudni kell hogy a gondolat, hogy elhagyjuk Magyarországot nem hirtelen felindulásból jött.
Több, mint két éve készültünk már erre a lépésre, mindent nagyon gondosan megterveztünk.
Ám, mint azt később szomorúan tapasztaltuk, így is rengeteg dolog váratlanul ért minket.
Mivel soha nem jártunk ezt megelőzően Új-Zélandon, az összes általunk fellelhető könyv, folyóirat, internetes tartalom (elsősorban rengeteg hasznos blog), és édesapám elbeszélései - aki igaz immár több mint tíz éve, de mégiscsak járt már itt - szolgáltatták az információkat.

Gyakorlatilag mintha egy álomba csöppentünk volna.
Az emberek az utcán, a boltokban kedvesek, mosolyognak, nem ritkán megállítanak hogy feltegyenek néhány kérdést.
Az egész élet mintha át lenne itatva valamivel amit mi már nagyon hiányoltunk Magyarországon.
Egy itt élő magyar srác fogalmazta meg legjobban azt amire vágytunk.
A nyolcvanas évek végén Magyarországon egyfajta hurrá-optimizmus volt jelen.
Az emberek bizakodóak voltak a jövőjüket illetően.
Érdeklődőek voltak, kíváncsiak, bizakodva tekintettek a jövőbe.
Ezt az életérzést kerestük.
Azt hiszem nem kell magyaráznom senkinek hogy ehhez képest hol tart ma Magyarország...

Szóval idejöttünk és azt láttuk hogy egy közel másfélmilliós nagyváros is lehet csodaszép zöld, tele rendszeresen gondozott parkokkal.
Azt láttuk hogy nem legörbülő szájú emberek jönnek szembe velünk az utcán, hanem reménnyel teli, kedves arcok.
Azt láttuk hogy az emberek élvezik az életet - ez egyébként az egész lényüket átitatja.
Mint később kiderült, itt az emberek nem dolgozzák halálra magukat (legalábbis a nagy többség nem), sokat kirándulnak, hajót vesznek (mert vízből ugye nem kevés van), jó borokat isznak, és próbálják az életüket tartalmas dolgokkal megtölteni.
Az egész élet sokkal-sokkal lassabb mint azt Európában megszoktuk.
Ennek persze vannak negatív vetületei is, de erről majd kicsit később...

Közben ugyebár elkezdtem munkát keresni.
Mindenek előtt el kell mondanom hogy minden szakma, mint ahogy minden élet is más és más.
Ezért előre bocsátom hogy elsősorban a saját tapasztalataimra fogom építeni a beszámolómat.
Vendéglátás.
Hát, hogy is fogalmazzak konszolidáltan?
Ebből az ember csak két féle képpen tud itt megélni: vagy irgalmatlanul sokat dolgozik (heti minimum 80-90 órát - márpedig így nehezen jut ideje élvezni az életet), vagy tulajdonosa egy vendéglátó intézménynek.
Utóbbi nem csak hogy komoly kezdőtőkét igényel, de ahogy tapasztalom egyre kevésbé jelent komoly perspektívát az immár hatalmas konkurenciával szemben.

Valami eszement oknál fogva a kiwik egyik hobbija kávézókat nyitni.
Nem vicc.
Aucklandben 30 méterenként vannak kávézók.
Húsz évvel ezelőtt a kiwik azt sem tudták hogy létezik a Nescafén kívül más is, amit fogyaszthatnak élénkítő hatása végett.
Mára ehhez képest azt hiszik hogy a világ legjobb kávékészítményeit ők állítják elő.
De nagyon hasonló a helyzett a borokkal is.
A '80-as években gyakorlatilag minden vidéki részen birkák legeltek.
Mára a helyekünket szőlőültetvények váltották fel.
Annyi különbség azonban van a kávékhoz képest, hogy Sauvignon Blancban és Pinot Noirban tényleg világbajnokok a zátony borai, és ezeken kívül is nem kevés igen különleges darab akad.
Ami viszont ehhez képest roppant bosszantó: fogalmuk sincs az új-zélandiaknak hogy milyen borokkal rendelkeznek!

Az egész társadalomra nagyon jellemző, hogy gyerekcipőben járnak.
Sőt!
Inkább úgy fogalmaznék: olyan mintha egy tini lenne.
Itt most nem arra gondolok, hogy nincsen történelme az országnak (tulajdonképpen 150 évre nyúlik vissza az első komolyabb emlék), hanem hogy van egy csomó olyan dolga ami egy olyan hebehurgya lurkót juttat eszembe, akinek semmi sem számít, nincsenek következményei a tetteinek.

Én ennek tudom be például az építészetet is.
Az új-zélandi szótárakból hiányzik a szigetelőanyag szó.
Minden ház fa vázú, nulla szigeteléssel.
Itt Aucklandben ugyan nincsenek irgalmatlan hidegek, de azért mégis csak van tél, amikor éjjel fagypont közeli hőmérsékletek vannak.
Hiába fűtesz, mert egy óra múlva ugyanolyan tök hideg van a szobában, mintha nem is kapcsoltad volna be az összes létező alkalmatosságot.
Aztán az összes víz/gáz vezeték (valószínűleg ezért is hiányszakma) össze-vissza fut a ház körül. Semmi elfedés, ahogy éppen sikerült.

Két dolog van, ami engem mindennél jobban bosszant: az egyik az alkohol fogyasztás, a másik a mezitláb közlekedés.

Valószínűleg én nagyságrendekkel többet találkozok alkoholt fogyasztó mókusokkal, mint egy átlag halandó, de azt fel nem foghatom ésszel hogy miért kell felnőtt, felelőségteljes, családos embereknek addig alkoholizálniuk amíg már nem tudnak magukról...
És aztán nemritkán még autóba is ülnek...
A statisztikák szerint Új-Zélandon az ittas vezetés következtében bekövetkező balasetek aránya közel 50(!)%.

A másik förmedvény a mezitláb közlekedés.
Az ember bele kifordul, amikor egy elegáns étterembe bemegy a fickó mezitláb.
Vagy a bevásárló központban, a mozgólépcsőn, az utcán közlekedik cipő nélkül.

Már említettem a lelassult életvitelt.
Amikor az ember a mindennapok során éli az életét ez elképesztően jó dolog.
Nem kell rohangásznod, a közlekedés autóval is sokkal lassabb mint azt mi Magyarországon megszokhattuk.
Nagyon ritkán dudálnak, mindig beengednek ha elfogy a sávod. Gyalogos megközelíti a zebrát, azonnal megáll mindenki.
Van időd élvezni az életet.
Strandra járni, vagy egyszerűen csak nézelődni a boltoknál, kirándulni, piknikezni.
Idejét nem tudom mikor feküdtem ki utoljára egy parkba piknikezni.
Viszont két héttel ezelőtt saját készítésű barbeque-s kajcikkal felvértezve ezt is megjátszottuk!

A probléma csak az hogy a hivatalokban ülők is ilyen habitusban dolgoznak.
És amikor a munkavállalási engedélyedre vársz két hónapja, akkor ez már nem annyira jópofa dolog...

A bevándorlási hivatal amúgy sem egy egyszerűen működő intézmény errefelé.
Ahhoz ugyanis hogy munkavállalási engedélyt kaphass, kell egy komoly munkaadótól egy mindenre részletesen kiterjedő munkaajánlattal rendelkezned.
Ezt viszont nagyon kevés munkaadó adja meg, mert rettegnek a hivatal folyamatos revizióitól.
Mondom mégegyszer: én a vendéglátóiparról beszélek.
Egyébként itt is vannak kivételek. Szakácsként viszonylag könnyű elhelyezkedni (főleg ha van néhány éves munka tapasztalata az embernek).
Vannak olyan szakmák amik itt kimondottan keresettek.
Gyakorlatilag a teljes számítástechnikai arzenál ide sorolható.
Aki ebben tevékenykedik egy jó ideje, és valóban ügyes a maga területén az nagy eséllyel kaphat munkaajánlatokat, és így engedélyt is.
Aki viszont nehezen igazolható munkatapasztallattal, vagy csak itt kevésbé keresett tevékenységgel bír, az háromszor is gondolja meg hogy tényleg Új-Zéland-e számára a kiszemelt hely.
Aki anyagi megfontolásból választaná a zátonyt, azt szintén óva inteném.
Aki viszont egy csodaszép helyen, nyugodt körülmények között akar lurkókat felnevelni, annak ez lehet az ideális célállomás.

Azt gondolom hogy egy teljesen új országban, teljesen új közegbe beilleszkedni, hát enyhén szólva is besz™rás nehéz.
Nem csak a nyelvi nehézségekkel kell megküzdeni, de minden egészen máshogyan működik mint ahogy azt az ember megszokta.
Tényleg irgalmatlan nehéz.
Ugyanakkor azt is gondolom, hogy aki be akar illeszkedni, az be is fog.

Ovis oktatás

Nem is gondoltam eddig hogy az ovikban vannak előadások is.

Ma kicsit korábban értünk be az oviba, így láthattuk ahogy a nebulók két csoportra osztva (gondolom életkori megosztás szerint) egy-egy teremben egy óvónéni magyarázatát hallgatva okosodtak.

Hédiéknek Új-Zéland és Ausztrália környezete, elhelyezkedése volt terítéken.
Óvónéni egy clipboardra rajzolgatott mindenféle érdekeset, lurkók szájtátva hallgatták a történetet és próbálták felismerni a rajzokat.

Mivel az üvegajtók be voltak csukva, csak kintről figyelhettük az eseményeket, így csak tippelni tudnék az elhangzott szöveget illetően.
Az mindenesetre meglepett hogy ilyen jellegű foglalkozások is vannak.
Így ugyanis nem csak újabb ismereteket szereznek a rövidlábúak, de a koncentrációs képességük is javul.

2010. március 8., hétfő

Ahogy Hédi kommunikál

Hédi monológjai nem kis vidámságot csempésznek életünkbe, ezért elhatároztam, hogy összegyűjtöm őket.

Íme néhány szösszenet az elmúlt napokból:

Egyik este Hédi bent játszott a szobájában.
Egyszer csak csapódik az ajtó, Hédi ezerrel affektálva:
-Api! Van valami szörnyelmetes van a szobámban! (egy Taz-os képeslap volt a rémisztő példány)

Másik alkalommal Magdi volt a kislány, Hédi az óvónéni.
- Edd meg szépen a sárgarépát! És az apple-t is!

2010. március 7., vasárnap

Kiwi Valley Farm Park

Nem is olyan régen voltunk már egy 'háztáji állokat' felvonultató helyen.
Ott mondjuk a fő attrakció az ásványmúzeum volt.
Szép volt, szerettük.

Most egy hasonló élményeket nyújtó farmon voltunk.
Sőt! A kialakítás talán még jobb is volt itt.

Klasszikus tálalás: bejáratnál nagy méretű kávézó, kis ajándékbolt főleg kézzel készített kis kacatokkal.
Itt viszont egy kis magán óvoda is működik hétköznapokon. Benéztem ide is, igazi hamisítatlan vidéki idill kislurkóknak.


A farmrészre belépve először egy pajtán kell áthaladni.
Bent kis kecske, kis malac, nyuszik és számos tyúk/kakas/csibe rohangászik az ember lába körül nem kis örömöt nyújtva a gyerekeknek.


Tovább haladva először egy csacsival, majd számos báránnyal, kecskével, bocival találkozhatunk - ezeket mind jól meg is lehet etetni a bejáratnál kapott egységcsomagból.



Útközben nem csak a háziállatokban lehet gyönyörködni, de egzotikus versenyzőket láthatunk az egymás melletti karámokban (strucc, emu, stb.).

Természetesen a nap fénypontja a pacizás volt, ami ugye nálunk egyidős az emberiséggel.
Emberiség pedig nem tud létezni nélküle...


Ma szembesültünk először a rettegett kérdéssel: 'Nekem mikor lesz saját pacim?'

A hely weboldala itt.
Az összes általunk készített kép pedig itt.

2010. március 4., csütörtök

Új-Zélandi borok Magyaro.-n

A héten - igen hosszú és nem kevésbé nehéz időszak után - végre aláírtam két igen kecsegtető munkaszerződést is.

Ezzel a kettővel felváltom azt a tömérdek rész munkaidős állást amiket eddig töltöttem be.
Mivel Új-Zélandon gyakorlatilag minden igazolásához referenciákkal kell bírni - lehetőleg helyivel - így nem elhanyagolható egyik munka sem amiket az elmúlt időszakban végeztem.
Ez azért mégis más. Pihe-puha érzés.

Ha azt mondom megnyugtató volt végre a szignómat a két szerződés aljára biggyeszteni, akkor enyhén fogalmaztam.
Szóval örö' és bódottsá'...

Családom azon része akik Magyaro.-n tartózkodnak mindezt két bor különlegességgel ünnepelték meg.
Tudom hogy mennyire nem egyszerű Magyaro.-n kiwi borokat vásárolni: annak idején én sem kis utánajárás révén jutottam hozzá a zátony boraihoz.
Most minden elismerésem az Övék, akik két viszonylag ritka darabhoz is hozzájutottak.
Íme:


Marlborough. Mind a kettő innen származik.
A Sauvignon Blanc-t megértem, mert ennek ez a 'hazája', túlzás nélkül állíthatom hogy a világ legjobb SB-jait adja ez a régió.
A Merlot/Cabernet Sauvignon Cuvée viszont több, mint meglepő.
Legalábbis innen.
Ehhez ugyebár egészen más klimatikus viszonyok kellenek (itt Hawke's Bay az a régió ami rendelkezik ezzel), nem is beszélve a termőtalajról.
Minden esetre kíváncsian várom az értékelésüket!

És ezúton is szeretném megköszönni Nekik hogy végig bíztak bennem - ez mérhetetlenül sokat jelent nekem.

Én egy francia pezsgőt vettem az ünneplésre.
Igazi különlegesség.
Akit érdekel az értékelése, az a http://spiritsandwines.blogspot.com-on olvashat róla hamarosan.
Ezt a pezsgőt a családom egészségére fogjuk inni.