Hédi ugrál

Woodthorpe Viognier 2007

A címben szereplő szőlészet "csak" az alapanyagot adja a Te Mata borászat által készített nedűhöz. Ez a borászat honosította meg egyébként Új-Zélandon ezt a bortípust.

Maga a szőlő Hawkes Bayből származik, aholis nagyjából hasonló a klíma tavasztól őszig a Rhone völgyben (ahonnan ez a szőlőtípus eredeztethető).

Ezért aztán megdöbbentően hasonló az ízvilága is felmenőjével összevetve.

Gyönyörű, tiszta, halvány sárga színvilágú a bor.

Illatra erős pezsgős jelleget mutat.

A sok élesztős aroma mögött azonban felfedezhető a jázmin, a narancs, némi fahéj és méz is.

Ízvilága még talán ennél is árnyaltabb képet mutat.

Közepes savtartalmát egy kicsit elnyomja valamivel magasabb alkoholtartalma.

Közepesnél hosszabb lecsengése kellemes, lágy, harmónikus borhoz illően fokozatosan 'adagolja' ízorgiáját.

Nagyon jó, könnyen érthető, és rendkívül élvezetes bor.

Lollipop's

Van a közelünkben egy aranyos kis játszóház.

A délelőttünket ott töltöttük.

Íme néhány kép.

És egy video is (van még néhány, hamarosan azokat is falrakom):

Jönnek a csehszlovákok

A sok-sok esőnek köszönhetően megindultak palántáink a fény felé.

Mivel egymás melletti ládikákba ültettem répát, borsót, meg retket, de elfelejtettem feltáblázgatni őket, így csak sejtem egyelőre hogy a retkek azok akik jönnek kifelé ezerrel.

A többiek még váratnak magukra...

Trivial Pursuit Chocolate Edition

Nagy-nagy kedvencünk, az általános ismeretanyagot különböző kérdéscsoportokba gyűjtő társasjáték új változatával ismerkedtünk meg a minap.

Minden kis csoki hátulján három különböző témájú kérdés szerepel.

A mindhármat helyesen megválaszoló játékos jutalomból felfalhatja a csokit.

Jó móka. És finom a belga csoki is.

Esik az eső

Tawharanui

Első elrugaszkodásunk Aucklandtől kirándulás jelleggel az angolul kimondhatatlan Tawharanui területére esett.

A sok szebbnél szebb kép itt tekinthető meg.

Az utolsó három a nem kevésbé elragadó Matakana kisvárosban készült, ami nagyjából 10 km-re van Tawharanuitól. Visszafelé itt álltunk meg enni.

Aki látta a Miért éppen Alaszkát, annak tökéletes elképzelései lehetnek a városka kinézetét illetően (ott ugyebár Sisely volt a település neve).

Étkező garnitúra

Erősen szükségessé vált már egy étkező garnitúra beszerzése.

Tovább már nem ehettünk a szomszéd teraszán.

Na jó, ott soha nem ettünk, ellenben Hédi mini asztalánál gyakorta. Nem volt túl kényelmes, na.

Ezért ma Kata és Pappa hősies közbenjárásával beszereztünk egy asztalt a hozzá tartozó székekkel. Köszönet újfent!

Eper

Immár ötödik napja esik az eső (mondjuk néhány órája már nem), aminek viszont van egy áldásos hatása is -nevezetesen nem kell a kerti növények ivóvíz szükségletét kézi megoldással orvosolni.

Ennek köszönhetően például hamarosan saját eprünkből lakomázhatunk.

Íme az áldozatok:

Farnese Montepulcano 2007

Ma egy itáliai remekmű került terítékre.

A klasszikus olasz borokkal kicsit úgy vagyok mint aki először ül helikopterben:

jó móka, de valahogy simán meglennék nélküle.

Én elhiszem hogy az első igazi borokat gyaníthatóan a római birodalom területén készítették.

Azt is tudom hogy Olaszország tökéletes klímával és legalább ennyire jó termőtalajjal rendelkezik gyakorlatilag mindenhol.

Még a szőlészetek és borászatok hozzáértésében sem kételkedem.

De valahogy aztán az elkészült csodák engem soha nem tudtak megérinteni.

Nincs bennük akkora tartalom mint mondjuk egy spanyol borban (egy fincsi Tempranilloban például érzi az ember a spanyolok attitüdjét, oda tudja képzelni magát a középkori időkbe egy csata közvetlen közelébe vagy látja a hódításokat maga előtt).

Ezzel szemben még soha nem kóstoltam olyan olasz bort amiről (önmagában fogyasztva) legalábbis elragadtatva tudnék nyilatkozni.

Lehet persze ezt sok mindennel magyarázni.

A legkézenfekvőbb magyarázat talán az hogy az olasz borokat ritkán fogyasztják önmagukban. Sokkal inkább különféle tésztákhoz, sajtokhoz, nem ritkán vadhúsokhoz isszák.

Ezekhez (főleg utóbbiakhoz) pedig kimondottan passzol a rájuk jellemző magas sav/tannin tartalom.

Persze az is lehet hogy egész egyszerűen nekem más ízvilágok minősülnek kellemesnek.

Mindezek ellenére nem adom fel, hátha meglelem azt az olasz bort ami tökéletesen egyezik az ízléssemel.

Így sikerült egy újabb próbálkozás alanyaként beszereznem egy Montepulciano D'Abruzzo-t.

A bor mély bíbor színe fiatal koráról árulkodik (2007-es).

Illatra fenomenális. Jelen van itt minden ami szép és jó.

Feketeribizli, szeder, némi szegfűszeg és rengeteg likőr -mind arról árulkodik hogy komplex, testes borral van dolgunk, ami ugyanakkor még élete elején jár.

Erős feltapadása van a pohár falán (vaskos cseppei lassan kúsznak lefelé) -gyaníthatóan magas lesz az alkoholtartalma.

Ízlelésre meglepően zamatos, finom, rendkívül összetett.

Magas sav- és tannin tartalmát jól ellensúlyozza alkoholtartalma. Ugyanakkor közel sem annyira bántóak ezek hogy ne lehetne élvezni a bor ízvilágát.

Testes bor, közepesnél valamivel hosszabb lecsengéssel, nagyon jó harmóniával.

Fejlődő borról lévén szó, palackban még jó néhány évig eltartható (közben várhatóan elsimulnak most még kissé bántó tanninjai).

Rendkívül ízletes kísérője lehet egy jól elkészített bolognainak, de akár egy barbeque partin is bátran fogyasztható mondjuk bárányhoz.

Ahol lakunk

Néhány szó arról a helyről ahol lakunk.

Annak ellenére hogy Aucklanden belül lakunk, sokkal inkább úgy tűnhet mintha valahol egy esőerdő közepén lennénk.

Valószínűleg azért, mert ez így is van...

Ugyanakkor a vicc az az egészben, hogy ha zsúfolt helyre akarunk eljutni, tőlünk nagyjából 2 km-re található egy-egy komplett bevásárló központ, sok-sok bolttal, bankkal, játszóházzal.

Az utca aminek pont a legvégén lakunk egy csendes pici utca (egyetlen sávból áll), viszont minden urbanizációs vívmánnyal bír. Ráadásul az összes kábel földkábel, ergo sehol nem látni semmi féle elektromos vezetéket.

A ház előtt egy picike kert van, sok pálmával, meg egy barbival (amit hamarosan be is üzemelünk). Ebbe a kertbe ültettünk tegnap Hédivel két pici levendula bokrot, a túloldalra pedig fincsi epreket egy elkülönített részre. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Ami biztos, hogy folyadékellátás ügyileg nem lesznek gondok (az elmúlt napokban lehullott Magyarország teljes éves csapadékmennyisége).

Oldalt egy pici ösvény vezet a hátsó teraszhoz, ami tulajdonképpen az erdő belsejében található már (ebben az erdőben egyébként két pici patak is folyik nagyjából ötven méter távolságra a házunktól).

Maga a ház két hálószobából, egy nappali-étkező-konyhából, egy pici mosókonyhából, egy fürdőszobából (wc-vel, mosdóval, és káddal) és néhány beépített szekrényből áll.

Teljesen felújítottan vettük ki, gyakorlatilag alig száradt meg a festék, a konyhában teljesen új beépített gépek vannak.

Sőt, egy mosógépet, egy régi de jól funkcionáló hűtőt, és egy klímát is kaptunk hozzá.

Egy szárítógépet azért kellett vennünk, mert a bazi nagy páratartalom miatt a kimosott ruhák két nap után is ugyanolyan nyirkosak voltak, mint amikor kivettem őket a mosógépből.

Plusz a konyhát szereltük fel teljesen (nem csak edényekkel meg étkészlettel, de konyhagépekkel is), és természetesen Hédi szobáját is berendeztük.

Ezen kívül vettünk potom pénzért (átmeneti megoldás) két ágyat is, valamint fűtő berendezéseket mert az éjszakák meglehetősen hűvösek még.

A nappali és a mi hálónk berendezése még egy kicsit váratni fog magára -ezek most a másodlagos kiadások között szerepelnek.

Újabb képek

Kicsit átvariáltam a blogot.

Immár az 'Ahol lakunk' gomb alatt találhatók az új képek a kertünkről, a kégliről, és ami mögötte van...

Jó szórakozást!

Amiért ez egy nagyon más fíling

Ma a következő történt velem:

Elmentem egy bevásárló központba, hogy vegyek egy szárító gépet.

Meg is vételeztem annak rendje és módja szerint.

Hozom ki az árút. Kinyitom a kocsi összes ajtaját, hogy hova rakjam be.

Nem kicsi az autó, de sedan, és hát sehova sem fért be...

Pontosabban az ajtónyílásokon nem fért be, szintúgy a csomagtartóba.

Egy középkorú kiwi jóember odajött hozzám:

Hey, my friend! Working on an impossible thing, don't you?

(Lehetetlenre vállalkoztál barátom, nemde?)

Yeah, it seems.

(Igen, nekem is úgy tűnik.)

Just a minute. I get you something.

(Egy pillanat, hozok valamit.)

Aztán visszajött egy kötéllel.

Belegyömöszöltük a csomagtartóba a cucc harmadát, mondjuk (ennyi fért be).

Aztán elkezdte a kötéllel odakötözni az autó aljához, csomagtartójához, mindenhova.

Amikor jó erősen odarögzítette csak ennyit mondott vigyorogva:

Take care. We might see each other soon.

(Vigyázz magadra! Lehet egyszer még találkozunk.)

Én meg leesett állal beültem a kocsiba és hazavezettem.

Nemcsak hogy odajött minden kérés nélkül segíteni, de a saját kötelével nekiállt odakötni a szárítót a kocsihoz, aztán minden szó nélkül rám hagyományozta (nem mintha akkora értéket képviselne a kötél, de mégis az egész gesztus)...

Under construction

Sikerült a papírmunkákat lebonyolítani (egy halommal kitöltve ott hagytunk az ingatlanirodánál, meg egy másik halommal is ott hagytunk, de arra már voltak nyomtatva számok is meg arcképek, meg dollárjelek).

Így holnap költözünk új otthonunkba. Végre.

Előreláthatólag egy hétig nem lesz netünk, úgyhogy addig is legyen mindenki türelemmel amíg visszatérünk és újult erővel számolunk be kalandjainkról.

Cornwall Park

Tegnap a csodaszép Cornwall Parkban jártunk.

Képes beszámolónk itt tekinthető meg.

שנה טובה

Mai ingatlan

Ingatlan ügyileg a helyzet egyre fokozódik...

Beadtuk ugyan a kérvényünket ahogy az ingatlanos hölgy kérte, de közölte hogy rajtunk kívül eddig hárman adták még be. Monden esetre halkan megsúgta hogy szimpatikus vagyok neki (kiwis polóban mentem, mosolyogtam ezerrel) és nagy valószínűség szerint mi fogjuk megkapni a kéglit. De azért biztos ami biztos mondott egy másik címet is amit érdemes megnéznünk.

Így hát el is mentünk oda.

Egy aranyos kis pici (2 mini hálószobás) házikóról van szó amit éppen most újítanak fel (kifestik, kicserélték a teljes konyhabútort, gépeket raktak bele, talán majd a padlószőnyeget is kicserélik teljesen). Az érdekesség azonban nem ez, még csak nem is roppant barátinak nevezhető ára, hanem az hogy a ház egy esőerdő közepén van -és ezt szó szerinte kell érteni.

A hátsó ajtón kilépve az ember ugyanis nem besétál az erdőbe, hanem már benne is van.

Mutatom:

Ezek a képek a teraszról készültek. Brutálisan jól nézett ki, kár hogy hármunknak pici a ház...

Kelly Tarlton's

Ma az Antarktisz 'meghódításának' emléket állító és az ottani élővilágot bemutató Kelly Tarlton's Akváriumban jártunk délután/kora este.

Már a hely megtalálása is kisebb expedíciós kalandnak tudható be, ugyanis nincs irgalmatlan nagy táblákkal jelezve sehol, ráadásul mivel mi egy nagyobb épületet kerestünk elég korrektül mellé is nyúltunk. Maga a létesítmény ugyanis a föld alatt található...

Vannak itt múlt század eleji korhű déli-sarkon felállított kutató otthonok, ereklyék, mi minden, de ami minket leginkább érdekelt az az élővilágot bemutató különböző termek.

Volt például egy olyan helység ahol egy mini, vezető nélküli közlekedési eszközzel áthaladva gyakorlatilag farkasszemet nézhettünk egy komplett pingvin kolóniával.

Tengeri akváriumok számolatlanul és különböző méretekben voltak. Egy tucat cápafajon túl rájákat, murénákat, mindenféle rákokat, csikóhalak garmadát, tengeri teknősöket, polipot, tintahalakat, és különféle tengeri halakat (többek között három különböző gömbhal fajt is) csodálhattunk meg nagy számban.

Ezen kívül egy csudijó bohóchalas csúszda is volt Hédi legnagyobb örömére.

Képek itt.

Pici, de nagyon látványos hely. Érdemes megtekinteni.

Az elmúlt napok történései

Többen nehezményezték hogy a legizgibb részeknél csak felcsigzom őket, aztán napokig se kép, se hang...

Így hát pótolom elmulasztásaimat.

Mentségemre legyen mondva hogy az elmúlt időszakban nem túl sok időm, meg energiám volt a blogra posztokat írogatni.

Nézzük hát szép sorban a hét eseményeit.

Hétfő reggel azzal a tudattal ébredtünk, hogy akár hajléktalanokká is válhatunk, lévén 10-ig el kellett hagynunk a szállást, és hát ugyebár hiába keresgéltünk kiadó lakásokat, egyetlen egyet sem találtunk ami legalábbis a megfelelő színtjét megütötte volna.

A helyzetet nehezítette hogy nekem ugyebár bor ügyileg megkezdődött a továbbképzésem.

Ott hagytam tehát a csajokat a szálláson, várva az üzenetüket hogy egyáltalán tudunk-e még maradni. Szerencsére nincs főszezon, ezért nem okozott gondot újabb négy nappal kitolni a számunkra tökéletes lakás megtalálásának lehetséges időpontját.

Magáról a WSET diploma kurzusról majd írok egy külön posztot is, úgyhogy aki csak az alkohol miatt van most itt, az bátran tovább lapozhat. :)

Szóval nekem minden reggel 9-től délután 5-ig okítás van.

Az utána következő időszakba kell besűrítenem minden lehetséges programomat.

Így volt ez keddel is, amikor is este 6-ra jelenésem volt egy étterembe munka interjú ügyileg.

Felmarkoltam hát kis családomat suli után hogy picit kocsikázzunk is -na meg persze fagyizzunk, mert Hédit pillanatnyilag csak ez motiválta.

Előző két éjszaka szerkesztettem egy kis marketing tervet, hogy ezzel majd jól leveszem a lábáról a tulajdonost. Mit mondjak? Nem nagyon volt rá szükségem...

Amikor odaértem azzal fogadott hogy "Akkor bemutatlak mindenkinek, memutatom hogy melyik helységben mi-hol található, melyik asztal milyen számon van nyílvántartva." Gyakorlatilag már csak arra várt hogy közöljem mikor akarok kezdeni... Döbbenet.

Mindegy. Ha már elvittem a kis marketing munkámat, naná hogy igyekeztem arra terelni a szót. A lényeg hogy nagyjából két órát beszélgettünk az étteremben.

Eddig hihetetlenül szimpatikus az ürge, kedves, folyamatosan vigyorog, és nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy mennyire akarja hogy neki dolgozzak, meg hogy még a bevándorlási procedúrában is segít majd...

Így hát elküldtem neki a bevándorlási ügynököm elérhetőségeit még aznap este, levelezzék le egymás között a részleteket. Mondjuk így sem lesz egyszerű folyamatsor az egész, de egy job offerrel (munka ajánlat - tulajdonképpen egy szerződés) a zsebemben gyaníthatóan nagyságrendekkel könnyebben megy majd minden.

Ma reggel Magdi azzal indította a napot hogy ma megtaláljuk a számunkra tökéletes házat.

És ez így is lett. Elmentünk (szintén suli után) megnézni egy ígéretes kéglit Glenfielden.

Különálló ház, pici de nagyon szép kerttel, 3 hálószobával, nappali-konyha-étkezővel, fürdőszoba káddal (ez ugye Hédinek elsődleges szempont), és két autó számára parkolási lehetőséggel.

Mindez egy csöndes kis zsákutcában, egy szép zöld városrészen.

Kínai néni fogadott minket. "Ááá, maguk európaiak? A szomszéd is az!" -lelkendezett.

Egy szó mint száz, nem olcsó, ellenben drága. Viszont minden szempontból tökéletes. Végre.

Holnap este beadom a kérvényünket az ingatlanirodának (mert ez errefelé így működik), aztán reményeink szerint jövő héten már költözhetünk is befelé...

Auckland Egyetem

Az ember nap mint nap találkozik Aucklandben olyan dolgokkal amire rácsodálkozik:

"Jé, csak ennyi? És mégis mekkora tartalommal bír!"
Itt olyan mintha minden bazi egyszerű, és magától értetődő lenne. És tényleg az.

A legnagyobb varázslat Új-Zélanddal kapcsolatban, hogy nem görcsöl senki, és mégis működnek a dolgok...

Ilyen ez az óriásplakát is, amin az Auckland Egyetem hírdeti magát.

Mission - Ice Wine, Hawke's Bay

Íme Új-Zéland legősibb borászatának egyik terméke.

Az 1851-óta működő Napier-i székhelyű borászat a tradícionális és a modern technológiákat és eljárásokat igyekszik ötvözni.

Mi sem bizonyítja sikerességüket jobban, minthogy nem egy nemzetközi versenyről hoznak el minden évben különböző érmeket.

Na, ennek a jégbornak biztosan nem fognak égbe kiáltó díjakat osztani...

Összességében nem egy rossz bor ez, csak az igazi jégborokhoz semmi köze -legalábbis ízvilágában nagyon messze áll tőlük.

Mondjuk erre mondta Pukke hogy az északi szigeten nincs is nagyon jég -és ebben is van igazság...

A benne fellelhető aszalt sárgabarack és méz jegyek tökéletes harmóniát alkotnának ha mindezt nem zavarná meg az a fanyar citrusos, gyömbéres eszencia ami legalábbis igen szokatlan ízvilágot teremt.

A boron található címke büszkén hírdeti tulajdonosáról hogy tökéletes egyensúlyt alkot a benne lévő alkohol- és savtartalom. Ezt helyénvalónak is tartanám, ha mindkét érték némileg alacsonyabb lenne. Így se nem igazi desszertbor, se nem komolyabb tartalommal és savakkal bíró nedű.

Érdekes, abszurd, és gyaníthatóan soha meg nem szokható íz- és illataromái miatt nem ez lesz a kedvencem.

Auckland Zoo

Tegnap este Angi (Pukekoné) egyik barátnője, Renáta küldött Magdinak egy sms-t, hogy van egy single bed-je (egy személyes ágy) amivel nem tud mit kezdeni, ezért szívesen ránk hagyományozza. Mondjuk csak ágykeret, tehát egy matracot mindenképpen kell majd vennünk bele, de addig is amíg Hédinek nincs ágya, ez tökéletes megoldásnak tűnhet. Így egy darabig spóroltunk nagyjából 500 dollárt (mégegyszer ennyi egyébként a matrac is).

Így hát felkerekedtünk és reggel 9-re átugrottunk Renátához megnézni az ágyat.

És ha már reggel útra keltünk, valami programot ki kellett találnunk a 3-ig terjedő időszakra (ekkor lesz a barbecue party). És mivel Renáta az állatkert tőszomszédságában lakik, a program adott volt.

A képek immár megtekinthetőek itt.

Az idő rövidsége miatt (sietnünk kellett egy közben megbeszélt lakás megtekintésre) sajnos nem tudtunk annyi időt eltölteni az állatkertben amennyit szerettünk volna, de így legalább jöhetünk hamarosan vissza...

Crocs

Tegnap este Pappitoéknál vendégeskedtünk, annak apropóján hogy értesültünk arról hogy a szomszédjuk kiadja a házát. Így hát átugrottunk hogy jól megnézzük.

Ehhez képest jól mulattunk, Eszter és Hédi jót játszottak, akik pedig épp nem pesztrálták őket jókat beszélgettek, de a szomszéd kéglijét megtekinteni csak kutyafuttában tudtuk...

Viszont értesültünk abbéli tervükről hogy ma reggel orvul elmennek Crocs pacskert vásárolni Eszternek. Így aztán mi is csatlakoztunk hozzájuk.

9-kor nyitott a lerakat Auckland másik végében, így aztán valamivel 8 után útra is keltünk.

Nagyjából ötször sikerült eltévednünk útközben, de leküzdve minden akadályt, csak sikerült odaérnünk pár perccel kilenc után.

Pappáék addigra egy kisebb városnak összeválogattak mindenféle pacskert -lévén ez alkalommal 75%-kal lehetett olcsóbban hozzájutni minden termékükhöz.

Döbbenet hogy mennyi lábbelit állítanak elő Crocs-ék. A mindenki által ismert, elnyűhetetlen papucsok mellett egészen döbbenetes kreációkkal is találkozhatott az emberfia/lánya.

Nagyjából fél órás keresgélés és próbálgatás után aztán beújítottunk a család minden tagjának egy-egy pár lábbelit.

A problémák akkor kezdődtek amikor próbáltuk Hédiről leimádkozni az övét (időközben leszakadt az ég, és valószínűleg nem a legideálisabb lett volna ebben közlekedni nyakig érő 5 fokos vízben)...

Ezen felbuzdúlva viszont vettünk neki egy pár hamisítatlan kiwi gumicsizmát is. Íme:

Jacob's Creek Merlot 2007

Hogy senki ne vádoljon túlzott elfogultsággal Új-Zéland borait illetően, ma jól megkostoltam egy ausztrál merlot is. Nem mintha az ausztrál borok gyengébb minőségűek lennének, szomszédaikénál...

Ha mondanom kellene néhány szőlő típust amiről híresek az ausztrálok, a merlot valószínűleg nem lenne közöttük. Sokkal inkább a shiraz és a rizling. Ennek ellenére nagyon finom merlot -kat kostoltam már eddig is erről a tájról, és a hagyomány most sem szakadt meg.

Maga a borászat Barossa Valley (Dél-Kelet Ausztrália) Jacob's Creek nevű dűlőjén termett szőlőket dolgozza fel.

Mellesleg egyike a legrégebb óta fennálló oz borászatoknak (1847).

Közepesen intenzív bíborba hajló színvilága fejlődő borról árulkodik.

Feltapadása a poháron közepesnél erősebb -valószínűsíti a magasabb alkohol tartalmat.

Illataromákban vakon is felismerhetően hozza a merlot-ra jellemző szilvás, meggyes jegyeket, enyhe fás-hordós jellegek a háttérben.

Ízvilágára ugyanez jellemző, talán egy árnyalattal jobban érződik a hordós jelleg.

Tanninjai kellemesen lágyak, tökéletesen beépülnek a borba.

Ehhez képest alkoholtartama -ahogy az a látottak alapján várható volt- viszonylag magas (13,5%). Közepesen testes bor, közepesen hosszú lecsengéssel.

Ez a bor gyakorlatilag olyan, amilyennek leírják a Merlot. Ugyanakkor talán ez a kiszámíthatósága a legnagyobb hátránya is: semmi rendkívülit, váratlant nem nyújt. Emiatt emlékezni rá gyakorlatilag lehetetlen.

Pizzákhoz, olasz tésztákhoz, sajtokhoz azonban tökéletes kísérő lehet.

Parkok, játszóterek

Bár Auckland belvárosában lakunk, itt koránt sem úgy kell elképzelni a belvárost, mint a többi nagyvárosban.

Itt rengeteg gyönyörű, rendszeresen karbantartott park, szökőkút, játszótér található gyakorlatilag 100 méterekre egymástól.

Az egész társadalomra jellemző egyébként a család centrikusság és a természetvédelem. Ennek következtében tényleg nagyon élhető környezetet sikerült kialakítaniuk -amit nem mellesleg fenn is tudnak tartani.

Az első interjún

Öröm é' bódottsá'!
Első igazi interjú - teljes siker.

A történet ugye úgy kezdődik hogy beadtam a jelentkezésemet egy raklap helyre. Ezt még Magyarországról, augusztus végén.
Több helyről vissza is szóltak, hogy ekkor, meg akkor menjek be hozzájuk.
De amikor megérkeztünk Aucklandbe, biztos ami biztos alapon további helyekre kezdtem el küldözgetni az önéletrajzomat.
Az egyik ilyenről visszaszólt a tulajdonos e-mailben, hogy sajnos neki nincs üresedése manager poszton, de van egy barátja aki épp étterem vezetőt keres. Ez az üzenet 1-kor jött. 6-ra már mentem is interjúra...

A hely egy elegáns étterem nem messze a tengerparttól, Birkenheadben (egy kerülete Aucklandnek). A tulaj pedig nagyon szimpatikus, kedves fickó.

Végigvezetett az éttermen, bemutatta az étlapot-itallapot, elmondta az elképzeléseit, a vendégek várható számát, szóval elég sok mindent.

Jól elbeszélgettünk. Az egésznek az lett a vége hogy közölte hogy mindenképpen szeretné ha neki dolgoznék, gondoljam át...

Kedd este megyek vissza. Valószínűleg a válasszal.

Matua Valley - Late Harvest Muscat 2007

Elmentem bevásárolni bor ügyileg a vasárnapi barbizáshoz.
Az a baj, hogy volt közte egy késői szüretelésű Gisborne-i muskotály is, amit ugye meg kellett jól kostolni...

Külön érdekesség hogy az 1973-ban Aucklandben alapított borászatnak az országban szerte-szét mindenhol található szőlője.
Gisborne ugyebár a északi sziget észak-keleti régiója. Kellemes klímával, enyhe téllel, nem túl meleg nyárral.
Az északi sziget egyik kiemelt bortermő helye.

A Matua szó jelentése egyébként maori nyelven családfő, ami szimbólikusan arra is utal, hogy a borászat egyike volt azon intézményeknek akik úttörő szerepet játszottak Új-Zéland vitikulturális fejlődésében.

A Matua Valley borászat több valóban különleges borral is rendelkezik.
Többek között van botrytises rizlingjük is.


Az üveg hosszú nyakú, mély színű, fél literes kivitel.

A bor mély arany színe tökéletesen illeszkedik az elvártakhoz, amit azonban mind illatra, mind ízaromákra nyújt a bor az minden képzeletet felülmúl.

Kellemes, telt ízében elsősorban a déligyümölcsök (ananász, mangó), a méz, és édes fűszerek jelennek meg.

Tökéletes harmónia, behízelgő ízvilág.

Remek desszertbor, potom pénzért (azt hiszem 15 dollárért vettem).

Church Road - Pinot Gris

Ha Hawke's Bay, akkor Pinot Gris (is).

Mai (pontosabban ez még tegnap este bontódott fel) versenyzőnk a Church Road borászat terméke.

Hogy őszinte legyek, egy kicsit meglepődtem ezen a boron.

Nem gondoltam ugyanis hogy a zátonyon közepes minőségű borral is fogok találkozni...

De nem akarom lelőni a poént első körben.

Maga a borászat egyike a legrégebbieknek Új-Zélandon.

1897-ben kezdték meg tevékenységüket, majd 1989-ben teljesen felújítottak mindet.

Nem csak a tároló helységeket, hanem az eljárásokat is.

Az addigi 'tömeg' temelés helyett a minőség irányába fordultak.

Nem mellesleg ez a borászat a zátonyon a legismertebb, talán a Cloudy Bay mellett.

Ezért is választottam egy nedűt tőlük.

Egy 2008-as 'Szürkebaráttal' van dolgunk (ne felejtsük el hogy a déli féltekén vagyunk, ahol a szüret március-május időszakra esik), tehát másfél évig volt ideje érlelődni (részben természetesen palackban is).

Zöldes sárga színe sokkal inkább illene egy Sauvignon Blanchoz.

Illataromái között elsősorban egres, fehér húsú alma, és barack dominál, de a háttérben némi vegetális jelleget is mutat.

Ízvilágát illetően a komplexitás és a túlzott savasság amik elsőre feltűnnek.

Érdekes módon alkoholtartalmát sokkal kevesebbre mondtam mondtam volna, mint az üvegen szereplő 13,5% -ami nem lenne bántóan sok így sem- , de valahogy ez a savtartalom elnyom mindent.

Közepesen testes bor, komplex ízaromákkal (sajnos engem erősen emlékeztetett a dél-afrikai pinotage-ra, aminek ugye van egy kellemetlen mellékíze), közepesen hosszú lecsengéssel.

És hát a savtartalma egy kissé kilóg.

Jövőre megkostolom a 2009-es verziót is, hátha ez csak ennek az évjáratnak volt a sajátja.

Autókázás Aucklandben

Járgány

Dulvák vadunk...

Megérkezésünk napján nyitottunk egy bankszámlát, vettünk két telefont.

Másnap vettünk egy bazi jó verdát is -potom pízért. Na ez volt tegnap. Erről szól a mai szösszenet.

Ma amúgy beindult a verkli is -megkezdem barista okulásomat, ami minden nap itteni idő szerint 5-ig tart egészen péntekig.

Jövő héten sommelier diploma kurzus hétfőtő csütörtökig, reggeltől estig.

21-től két héten át bartender okosság (mondjuk ez csak esténként van).

Közben meg 2 továbbképzés kosár edző ügyileg (ez már csak a hobbi rész).

Szóval unatkozni egészen biztosan nem fogok.

Így hát mindenki kövesse jól nyomon az eseményeket, hátha.

Szóval a járgány.

Mitsubishi Diamante.

A száraz adatok:

1996-os évjárat.

Antracit gyöngyház fényezés.

4980 mm hossz, 2780mm-es tengelytáv, 1785mm-es szélesség, 1370mm-es magasság.

5 sebességes (Steptronic) automata váltó. Azaz kézzel is kapcsolgatható.

2.5-ös V6-os moci, 173LE-vel, és 222Nm nyomatékkal.

És vajpuhán járó motor, jellegzetes V6-os hangokkal.

A futómű hangolása már-már túlzottan lágy, a karosszéria kellemes ringását az út keresztirányú bordái törik meg néha.

A belső tér brutális méretű -mondjuk a külső is... :)

Minden létező elemet motor mozgat.

Ja, és járt hozzá egy kínai techno-szintipop egyveleg CD is, amit Pappára akartam hagyományozni, de érthetetlen módon a kocsiban felejtette ezt a becses darabot.

Ami az árat illeti: gigászi 3100 dollár.

Imádom ezt a várost

Vannak dolgok amiket nem lehet szavakba önteni.
Vannak érzések amiket nem lehet leírni.
És vannak pillanatok amiket meg kell élni.

Ezekből mind-mind van itt bőven, mégpedig a lehető legjobb minőségben.

Új képek

Raktam fel új képeket az 'Auckland' menüpontba.
Folyamatosan bővítem majd, érdemes nyomon követni!

Sanctuary

Többen irigykedve gondolnak rám azon alkalmakkor amikor -az itt egyébként teljesen átlagosnak számító, amúgy méltán a világ élvonalába tartozó- új-zélandi borokat kostolok.

Ezért aztán úgy döntöttem (Kitti kérésének eleget téve) hogy útjára indítok egy bor beszámolót -amit majd a WSET-es diploma kurzuson tapasztaltakkal ki is egészítek.

Mai nevezettünk egy -mi más is lehetne elsőre- 2008-as Sauvignon Blanc Marlboroughból.

Az a durva, hogy ez a bor típus csak annak kuriózum aki Európában él.

Itt Új-Zélandon ugyanis azzal szembesültem hogy még egy szupermarketben is irgalmatlan mennyiségű, valóban minőségi termékek vannak elsősorban ebből a szőlőből.

Na meg persze Pinot Noirból, Pinot Grisből, Gewürztraminerből, Chardonnayból, és Shirazból...

Ezt a bort amúgy megérkezésünk alkalmából kaptuk ajándékba Pukeko Tamáséktól.

Ugye mondanom sem kell, hogy egy pukeko van a címkéjén...

Ezúton is hálás köszönet érte!

A Sanctuary borászat hozta forgalomba, és büszkén viseli hátoldali címkéjén a feliratot miszerint a borkészítés folyamán a lehető legkevésbé zsákmányolták ki a természetet.

Reduktív fehér borokhoz képest brutális illat orgiával találkozik az ember.

Van itt minden: a fajtajelleg zöldfüves illatoktól a citrusokon át egészen a kiwiig vagy éppen a gyógynövények sokaságáig valóban rengeteg dolog bírkózik hogy felszínre jusson. Kostolásnál aztán felülkerekednek utóbbiak, lecsengésénél azonban szorosan követik őket a fent említettek szépen, rendezett sorban. Ebből következően utóíze meglepően hosszan megmarad a szájban. Alkohol tartalma közepes (12.5%), savai jellegzetesek, de egyáltalán nem bántóak. Kellemes, friss bor.

És ha mindehhez hozzáteszem hogy ez boltban 16.95 NZ$ (nagyjából 2.200 Ft)...

Napilap

New Zealad Herald.

A legolvasottabb napilap a zátonyon.
Abszolut politika-semleges, tényszerű, független.
Ezek már önmagukban is meglepőek egy magyar ojsághoz szokott emberfiának.
De a terjedelme -na az brutális. 120!!! oldal. Mondom mégegyszer: napilap...

Megérkeztünk

Végre.
Nagyjából 23 óra levegőben eltöltött idő után landoltunk Aucklandben.

A reptéren mindenhol mosolygó arcok - döbbenet!
Elindultunk hogy az Immigration (bevándorlási hivatal) pultjánál átvergődjünk.
Hat sorban álltak az emberek. Ebből két sor volt fenntartva a kiwiknek (új-zélandi állampolgárok) és ossziknak (ausztrálok), valamint a repülőgép legénységének.

Épp álltunk volna be a sorba, amikor egy középkorú hölgy odalépett hozzánk hogy jöjjünk csak utána. Felemelte a kordont amivel a sorok voltak elválasztva egymástól és a két fenntartott sorhoz irányított -ahol egyébként egyetlen ember sem állt sorban éppen akkor.
“Please, use one of these” (Kérem használják valamelyiket ezekből) -hangzott a hölgytől egy mosoly kíséretében.
Odaléptem hát a pultnál ülő fiatalemberhez, kezébe nyomtam az útleveleket és az Arrival Card-ot (amit a gépen kellett kitöltenünk).

- Üvdözlöm!
- Jó reggelt!
- Jól utaztak?
- Igen, köszönjük.
- Honnan jöttek?
- Budapestről. Maga a gép Prágából jött Szöulon át.
- Láthatnám a repülőjegyüket?
- Természetesen. (Elővettem a zsebemből, tudván hogy a visszaút dátumát fogja megnézni rajta.)
- Milyen céllal jöttek Új-Zélandra?
- Nyaralni.
- Három hónapig fognak nyaralni? -kérdezte egy halvány mosollyal a szája szélén.
- Egyelőre úgy tervezzük.-válaszoltam.
- És miket terveznek megnézni?
- Első körben Aucklandben fogunk lakni, majd átmegyünk Wellingtonba, és természetesen a Déli-szigeten szeretnénk a legtöbb időt eltölteni.
- Ez az aucklandi szállás amit feltüntettek az Arrival Card-on, ez micsoda?
- Ez egy apartman szálló. Két hétig ott lakunk majd.
- Mi a munkája?
- Egy kávézó-éttermet vezetek Magyarországon.
- Óóó! És ki fogja addig irányítani amig Ön itt van Új-Zélandon?
- Van egy bátyám. Nagyon megbízható. -mondtam elmosolyodva.
- Köszönöm. Kellemes itt tartózkodást! Legyen szép napjuk!
- Köszönjük! Viszlát!

Az ürge végig képben volt azzal hogy nem turisták vagyunk, de kíváncsi volt mennyire vagyok felkészült.
Ráírt néhány okosságot a papírokra és már mehettünk is tovább.
Tovább sétálva felmarkoltuk a bőröndeinket, amik épp akkor gördültek el előttünk a szalagon.
Közben egy kutyus vadul elkezdte szimatolgatni Hédi pizsimaciját. A néni aki a porázát fogta meg is kérdezte:

- Van Önöknél valami élelmiszer?
- Nincs semmi.
- Ettek valami déli gyümölcsöt? Banánt, mangót?
- Nem, hölgyem. A gépen ettünk ugyan gyümölcsöt, de csak dinnyét.
- Köszönöm! További szép napot! -azzal továbbállt kutyástól.

Volt még egy röntgen átvilágítás hátra, aztán kiértünk a váróterembe.

Kint már várt minket három barátunk -akik biztos ami biztos két kocsival jöttek értünk. :)
Jól megkávéztunk (Hédi ivott egy Fluffy-t, ez egy ilyen kakaó jellegű italka), aztán kilépve tapasztaltuk hogy a déli féltekén még csak most kezdődik a tavasz (reggel 8-kor még csak 6 fok volt)...
Bepakoltunk a kocsikba, aztán átugrottunk Pukkeko Tamásékhoz (Angi és Tamás jött ki értünk a reptérre, valamint Imma, aki furákázgatott minket bőszen).
Soha nem gondoltam hogy egy tusolás ennyire megváltó tud lenni!
Aztán megreggeliztünk, Imma birkózott egyet Hédivel, mi addig megnéztük Tamásék kertjét, meg a házukat.
Utána felkerekedtünk, át Immáékhoz akinek a párja most indult letenni az IELTS-et (nyelvvizsga, amit -többek közt- a letelepedéshez írnak elő a hatóságok).

Aztán egy kis városnézéssel egybekötött ügyintézés következett.
Mi gyakorlatilag a belváros szívében lakunk most két hétig egy apartman szállóban (csináltunk képeket is, átmenetileg az ‘Ahol lakunk’ menüpont alatt megtekinthetők a képek is). Elvittük ide a bőröndjeinket, átvettük a szobát, majd irány tovább.
Bankszámla nyitás úgy negyed óra alatt (ebben már az is benne van, hogy kaptunk két kártyát is, amit gyakorlatilag már használhattunk is).
Aztán elmentünk telefonokat venni hogy mostantól jól el tudjuk érni egymást, illetve mindenki minket.
Utána elmentünk ebédelni. Hédi közben elaludt, és mint utóbb kiderült sikerült egyhuzamban 16!!! órát aludnia. Ennyit két nap alatt összesen nem szokott aludni...
Aztán megkávéztunk, de már nagyon kábák voltunk (nem aludtunk ugyebár lassan három napja), úgyhogy a végén még elmentünk vásárolni élelmiszereket, ezt-azt.

Úgy 6 óra körül aztán hazamentünk lefeküdni -végre.

És még egy repülőút...

Újabb Korean járat, újabb rajongók Hédi táborában, újabb ajándék...

Megkezdődött az utolsó szakasza repülős utazgatásunknak Aucklandbe.
Nem mondom hogy egyszerű volt, viszont bazi fárasztó.
Már önmagában az utazással töltött órákat sem egyszerű elviselni, nem beszélve a várakozásról két járat között. És akkor még nem is említettem hogy ezernyi bőrönddel, kézipoggyásszal nem egy sétagalopp átvergődni mondjuk egy szöuli méretű reptér egyik szegletéből a másikban. Na és persze az időeltolódás...
Szóval embertpróbáló, na.

A járat amivel az utolsó szakaszt letudtuk tök ugyanaz mint az előzőé volt.
Még a befoglalt helyeink is ugyanoda szóltak. Legalább nem kellett valami újat megszokni. :)
Ami a gasztronómiai részeket illeti, itt már vegyesebb a felhozatal. Az étel amit vacsorára kínáltak - dacára a két féle választható menűnek - nem európai embernek lett kitalálva.
Nem kell semmi furfangos dologra gondolni, pusztán a fűszerezések voltak érdekesek, meg az elkészítés módja.
Viszont a borok! Teljesen átlagos új-zélandi versenyzők. De milyen bazi finomak - főleg a vörös! (Cabernet Sauvignon, Merlot Cuvée)

Közben megkaptuk az Arrival Card-unkat. Ezt az országba való belépéshez kell kitölteni és leadni. Nagyjából olyan kérdések vannak benne, mint: tartózkodás célja, állandó lakhely Új-Zélandon, milyen vízummal rendelkezel, viszel-e bármi élelmet , fűszert az országba, mennyi kp van nálad, stb.

Az utolsó 5 óra nemcsak baromi lassan telt, de mivel Hédi elkezdett hisztizni, pont nem aludtunk semmit...
Végülis itteni idő szerint (október közepéig 10 órával van több a zátonyon, mint Magyaro-n, majd április közepéig 12 órát kell hozzáadni a magyar időhöz) 5 óra magasságában megérkezett a reggelink. Ezúttal omlett volt paradicsomos babbal, és ilyen angol-szász kolbásszal (ezek mind tök ehetetlenek szerintem). Viszont volt sok bazi finom dinnye (görög is, sárga is), és természetesen az elengedhetetlen áfonyás joghurt amit ezúttal szintén ezzel a gyümölccsel töltött muffin koronáztak meg. Biztos nem tudtak mit kezdeni a sok áfonyájukkal - lehet hogy visszafelé áfonyakrém levest is felszolgálnak majd...

Szöul

Megérkeztünk Dél-Koreába.

Még Prágában, a váróban Hédi összehaverkodott egy raklap koreai csajjal.
Mindenkinek elmesélte hogy nemsokára beszállunk a repülőbe, úgyhogy jól figyeljenek.
Aztán amikor tényleg beszálltunk, gyakorlatilag az összes stewardest levette a lábáról.
Folyton vigyorgott mindegyikre, mesélt nekik macikáról aki kukacos papucsban akart bemenni a játszóházba.
Ők pedig teljesen elolvadtak tőle...
Úgyhogy ezek után gyakorlatilag magától értetődő volt hogy még ajándékot is fog kapni az utaskísérőktől.
Ha ilyen ütemben ismerkedik a helyiekkel, lehet hogy hamarosan megkapjuk a dél-koreai állampolgárságot is! :)

A gép egyébként amivel utaztunk egy Boeing 747-200-as volt.
Ami az ülések elhelyezkedését illeti: 2-5-2-es hadrendben álltak, ebből következően nem tudtunk mind a hárman egymás mellett ülni (az egyik ülés a másik kettő előtt helyezkedett el).

Teljesen rendben volt minden. Felszállás után egy órával kaptunk vacsorát. Volt valami kimondhatatlan nevű koreai csoda, meg marha hús vadas szószban - legalábbis ehhez hasonlított a legjobban.
A vacsorához egy fehér és egy vörösbor közül lehetett választani. Mindkettő francia volt.
Természetesen mindkettőt meg is kostoltam. A fehér egy jellegtelen, reduktív cucc volt, némi maradék szénsavval.
A vörös viszont egy közepesen testes, fincsi versenyző volt, erősen Cabernet Sauvignon ízhatással.
Azért csak ízhatással, mert az üvegen azon túl, hogy francia az égvilágon semmi nem volt feltűntetve.
Hédi Magdival aludt mögöttem.
Egész jól tudtak aludni -legalábbis jól imitálták.
Nekem ez nem igazán jött össze. Részint mert egy sziú harcos terpeszkedett mellettem, részint meg mert nem is nagyon voltam fáradt.
Viszont megnéztem a Terminátor 24.357-et. Hááát, nem csodálom hogy tönkre mentek a film producerei...
Aztán zeneszóra ébresztő - tisztára mint annak idején Zánkán.
A reggeli egész fincsi volt. Áfonyás joghurt, croissant, gyümölcsök, rántotta, mi minden.

Szóval most itt figyelünk a szöuli reptér várójában, nagyjából két óra múlva indul a gépünk Aucklandbe.
Az már csak 11 óra repülés... :)

Úton

Elindultunk.

Pontosabban amikor ezt a bejegyzést írom már Prágában vagyunk.

Közép-Európai idő szerint 14:30-kor indult a gépünk Ferihegyről Prágába.

Kalandoknak már az elején sem voltunk híján.

Kezdem az elején.

Becsekkolás, csomagok feladása Ferihegyen.

Hivatalosan 3x20kg-nyi bőröndöt adhatunk fel bűntetlenül, valamint további 3x12kilót vihetünk fel a gépre kézipoggyászként.

Már az otthoni csomagolásoknál sejthető volt hogy nem lesz sima ügy a becsekkolás.

Ugyanis a mi kis csomagjaink 26-27kilósak voltak darabonként...

Mondom a lényeget. Választás elé lettünk állítva: vagy fizetünk túlsúlyt a 18kg-ra, vagy kipakoljuk a plusszokat és a papám hazaviszi azokat.

Először bőszen mondtuk hogy természetesen kicsengetjük a többlet terhek jelentette pluszt, de amikor közölték hogy ez egy ekkora távolságra vetítve eléggé húzós lesz -nevezetesen 418.500 forint, a kezdeti levegő kapkodás után hírtelen rávágtuk hogy akkor inkább pakolgatunk ezerrel.

Így aztán sikerült megszabadulnunk nagyjából egy bőröndnyi ruhától, majd a gép indulása előtt fél órával sikerült is bevergődnünk magunkat a terminálba.

Maga az utazás - a fel- és leszállást nem számítva - teljesen zökkenőmentes volt.

Egy 2x2 soros (44 személyes) flokkerrel utaztunk.

Egyszer már utaztam ilyennel, de nem emlékeztem hogy az irányváltások, az emelkedés, meg a landolás mennyire gyomorforgató - legalábbis a nagy gépekhez képest.

Amúgy a Cseh Légitársaság teljesen korrekt volt. Kedves kiszolgálás, még szendvicset is meg kávét is kaptunk annak ellenére hogy az út mindössze 1 óra 25 perc volt.

Hédi szerencsére végigaludta az egész utat.

Aztán szakadó esőben landoltunk.

Nagyjából 3 és fél órát kell most várnunk a tranzitban - egészen pontosan 19:25-kor indul a gépünk Szöulba.

A következő bejegyzést már onnan írom.

És egy technikai bejelentés a végére: ha minden igaz, most már a fönti fülekre kattintva képeket is láthattok (most még értelem szerűen csak az ' Az utazás' fül működik). :)