BÚÉK

Wild Earth Pinot Noir 2008

Karácsonyra kaptam Magditól egy igazi kuriózumot.

Nagy sumákban borokról kezdett olvasgatni -mondjuk anyagot könnyen találhatott...

Meg hát hallgatja folyamatosan a sok ostobaságot amit összehordok Neki a különböző vörös- és fehér fajtákról az eredetüktől kezdve a speciális eljárásokon át a fajtajellegekig gyakorlatilag mindent.

Néha már kicsit sajnálom is emiatt. :)

Úgyhogy most úgy döntöttem minden blogolvasó megkapja jól a magáét a közeljövőben.

Visszatérnek ugyanis a boros bejegyzések -amennyire időm engedi.

Tehát a kuriózum.

Tudja hogy két vöröset kedvelek igazán. Az egyik a folyton emlegetett Tempranillo (amiből egyébként mindig van itthon legalább egy palackkal egy '99-es évjáratból), a másik pedig a borok non-plus ultraja: a Pinot Noir.

Előbbiről tudjuk hogy gyakorlatilag csak Spanyolországban készítik (főleg Rioja tartományban), utóbbi viszont a világon sok helyen leledzik.

A két legfontosabb régió azonban Burgundia (Franciaország) és Új-Zéland (elsősorban Central Otago és Martinborough).

Kb. két hete olvastam egy tanulmányt arról hogy a tavalyi év tíz legjobb Pinotjából öt új-zélandi illetőségű volt.

Amitől olyan különleges az itteni versenyző hogy ugyanazt a telt, testes formát hozza már 2-3 évesen, mint francia alteregója 10-15 évnyi palackban tárolást követően (nagyon hasonló a helyzet az ausztrál Shiraz összevetésében a franciák Syrahjával).

És akkor fedjük fel végre hogy kiről/miről is van itten szó kéremalásan.

A versenyző neve: Wild Earth Pinot Noir 2008

Származási helye: Central Otago

Maga a borászat amúgy családi tulajdonban van és mintegy 35 hektárnyi területen ga(rá)zdálkodnak -ezek között van Otago két legkiemelkedőbbnek tartott birtoka is.

Rendkívül alacsony hozam (a teltebb ízhatás miatt).

Kézi szüret -ami meglehetősen ritka errefelé, viszont lehetővé teszi hogy csak válogatott szőlőszemekből készüljön a bor.

Ezek után valami frenetikus dolgot vártam.

Ehhez képest már kitöltésnél is látszott (egészen világos színű a bor, mondjuk mint egy málnaszörp) hogy nem egy rendkívül testes tanninbombával lesz dolgunk.

Ami félreértés ne essék egyáltalán nem baj, lévén nem egy Shirazról vagy egy Cabernet Francról beszélünk ahol azért alapkövetelmény a magas sav- és tannintartalom.

Ami viszont szintén szembeötlő, hogy magas az alkoholtartalma.

Már a feltapadása is nagy volt a pohár falán, ízlelésre pedig kimondottan likőrös jelleget mutat.

Úgyhogy én kicsit soknak találtam a 14,2%-os alkoholtartalmat, de mint később utánanéztem ez egy melegebb év volt arrafelé, ezért sikeredett egy picivel többre ez a mutatója (a 2006-osé például ideálisnak mondható 13%).

Illat- és ízaromákra azonban egészen káprázatos amit ez a bor tud.

Az elsődleges aromák mint a cseresznye és a szilva szinte kézzel fogható közelségbe kerülnek.

Ami viszont roppant érdekes hogy a hordós (valószínűleg amerikai hordókban érlelték, mert kókuszos, vaníliás jelleget érezni rajta) ízaromák ugyanúgy domináns szerepkörben vannak mindezek ellenére. Érettebb Pinotra jellemző gombás, káposztás ízvilágot azonban hiába is keres benne az ember -de hát egy 2008 áprilisi szüretről beszélünk...

Én még hiányoltam belőle a sokat emlegetett minerális ízeket is amiket Otago jellegzetes talajából nyernek a borai, de az is lehet hogy a primer jellegek annyira elnyomják mindezt.

Összességében egy rendkívül ízletes, kerek bort ismertem meg csudafinom gyümölcslekváros ízvilággal, amit azonban még néhány évig lehetett volna palackban tárolni hogy komplexebbé váljon.

Talán egy 2006-os hosszabb lecsengést is tudott volna produkálni.

Rotorua

Rotorua eredetileg egy maori település volt, nevének jelentése: második tó.

Valószínűleg onnan ered a név, hogy a korai maori törzsek által felfedezett jelentősebb tavak közül az itt találhatót (azóta további 16 nagyobb méretű tavat is találtak) látták meg másodikként.

Mára Rotorua nem csak egy nagy méretű város lett (kb. 70 ezer lakosa van egy nagyjából 4 debrecennyi alapterületen), hanem jelentős kereskedelmi-ipari központtá is nőtte ki magát.

Ennek ellenére máig az idegenforgalmból származó összegek jelentik a város legtetemesebb bevételi forrásait.

Az általunk meglátogatott gejzírekben bővelkedő természetvédelmi terület, nem csak a hőforrásokat hozta valóban emberi közelségbe (néhol kevesebb mint egy méterre is meg lehetett közelíteni őket), hanem hűen be is mutatja a maorik kulturáját, népművészetét.

Ezenkívül abban a hatalmas élményben volt részünk, hogy végre saját szemünkkel is láthattunk kiwi madarakat!

Ez már azért is kuriózum, mert nem kevés itt született, azóta is itt élő emberrel beszéltem akik egész életük folyamán egyetlen kiwit sem láttak.

Mondjuk a tök sötét helyiségben irgalmatlanul kellett figyelnünk hogy megpillantsuk őket.

Képek tömkelege itt.

Videok meg alant:

Huka Falls

Hazafelé jövet ugyebár megtekintettük a Taupo tavat teljes életnagyságában, majd északon Taupo városkában töltöttük a délelőttünket (itt volt a borospince amiről írtam).

Aztán uccu tovább.

A cél Rotorua városa volt -a 'gejzír-paradicsom'.

Mivel aznap volt Taupo városkában az év végi rodeo, nem kicsi tömeggel találkoztunk útközben.

Nagy tömeg, sok autó, lassú botorkálás.

Emiatt viszont megpillantottunk egy táblát ami felkeltette az érdeklődésünket.

Craters of Moon (Hold kráterek).

Megálltunk hogy megtekintsük.

Na hold krátereket egy darabot sem találtunk, ellenben egy meseszép vízesést igen.

Képek itt.

Scenic Cellars Taupo

Új-Zélandon nem nagy kuriózum belefutni remek borokba.

Elsősorban Sauvignon Blancban (főleg Marlborough régió, de gyakorlatilag mindenhol előfordul) és Pinot Noirban (főleg Otago és Martinborough) vívtak ki magunknak világ viszonylatban is rendkívül előkelő helyet.

Ezeken kívül jelentősebb mennyiséget állítanak elő Chardonnayból, Rizlingből, Pinot Grisből, Cabernet Sauvignonból, Merlotból, és természetesen Shirazból is.

Egy kicsit elmaradtam az elmúlt időszakban a borok blogon keresztüli bemutatásával.

Ezzel szemben a kóstolgatás nem állt le természetesen, sőt.

Rendkívüli borokat volt szerencsém megízlelni -hamarosan erről bővebben is.

Most viszont, hogy Taupo városkában jártunk, majdhogynem kötelező jelleggel meg kellett tekintenem Új-Zéland legnagyobb kereskedelmi céllal épült borospincéjét (ez annyit takar hogy vannak ennél nagyobb borospincék is országszerte, de egészen biztosan itt található a legtöbb féle-fajta bor).

A földszínten található egy borkereskedés, ahol elsősorban új-zélandi és ausztrál termékek garmadával találkozhatunk.

Innen vezet egy kis pincelejárat az igazi kuriózumokhoz.

Az első helyiségbe lépve a dél-afrikai borokkal találkozhatunk.

Természetesen központi helyen a Pinotage-zsal.

Megmondom őszintén hogy célirányosan közelítettem meg az ojjektumot, így sokat nem időztem ezen a részen.

Szintén nem bíbelődtem sokat a soron következő dél-amerikai szekcióval.

Ezután jött egy német, és egy osztrák terem, majd egy olasz.

Aztán egy spanyol-portugál rész együtt (kicsit rosszul is esett mint Tempranillo fannak, hogy csak mini részt kaptak a hispánok).

Innen fel is markoltam egy Macabeot -ami ugyebár az fehérben, ami a Tempranillo veresben.

Hamarosan beszámoló...

Aztán jöttek a franciák.

Természetesen minden régió külön szekciót kapott -ahogy illik.

És hát ugye, itt már igazi kuriózumokat lehetett találni lépten-nyomon.

Elég csak annyit írnom hogy Chateauneuf-du-Papeból 9 féle volt, vagy hogy a Bordeaux teremben fellelhető borok legalább fele minimum 94 pontot kapott Parkertől...

Innen egy Sauvignon Blanc(80%)/Viognier cuvéeval felvértezve jöttem ki.

Már jöttem kifelé amikor teljes elkeseredésemben hogy a magyar borokról szó sem esett, szembetaláltam magam egy teremmel ahol a desszert borokat dugdosták.

Azt nem mondanám hogy nagy választék volt tokajikból (egy 3 és egy 6 puttonyos aszú volt mindössze), de legalább volt -arany áron.

A 6 puttyonyos aszúért (Oremus 2000-es) nem átallotak 179 dollárt (mintegy 24.500 HUF) elkérni.

Összességében tökéletes képet kaphatunk arról hogy a világnak ezen a táján mi mennyire ismert/elismert -ezt hűen tükrözi az egyes régiók kínálatának nagysága, illetve a pince kialakítása.

Taupo tó

Mivel eredetileg is ennek a tónak a meglátogatását tűztük ki célul, a harmadik napon csak eljutottunk ide.

A borús időjárás csak abban gátolt meg minket hogy pancsoljunk egyet a tóban -pont a lényeget hagytuk ki-, mindenesetre így is adódott számos más program számunkra.

Maga a tó 616 négyzetkilométer -ezzel nem csak Új-Zéland, de egész Óceánia legnagyobb édesvízű tava. A kerülete 193 km, legmélyebb pontján mintegy 186m mély. Átlagos mélysége 110m.

Csak viszonyítás gyanánt: a Balaton hasonló adatai:

592 négyzetkilométer területű, legnagyobb mélysége 12,2m, átlagosan mindez 3,2m.

Igazán külenlegessé mégis tisztasága teszi.

Kevés tó mondhatja el magáról a világon hogy tele van pisztrángokkal -amik ugyebár csak a hipertiszta folyókban élnek meg-, itt viszont szép számban találhatók szivárványos- és barna pisztrángok is.

Egy közel ezer kilométeres túra után

Kihasználva az ünnepeket -és a meleget- egy három napos kirándulást szerveztünk magunknak.

Eredetileg a Taupo tó meglátogatását tűztük ki célul, de a véletlen (?) folytán úgy alakult hogy további -legalább ennyire csodaszép- helyekre sikerült eljutnunk.

Ezekről nemsokára részletesebben is beszámolok.

A véletlen annyit tesz ebben a szövegkörnyezetben, hogy a szállás lefoglalásánál a tó déli partján lévő kis település egyik moteljére esett a választásunk.

Részint azért mert itt találtunk megfizethető szállást/igényes lakosztályokat, részint meg azért mert a szállást konkrétan egy nappal az indulás előtt foglaltuk le, és hát túl sok mindenből így már nem volt lehetőségünk válogatni. Ebben a motelban is csak egy szabad szállás volt -mondjuk az pont elég volt nekünk.

Olvastam én indulás előtt hogy a szállás mögött egy gyönyörű, sebes folyású folyócska kínál mindenféle program lehetőségeket az erre tévedőknek, de akkor még nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget ennek.

Az hogy ez a város a világ egyik leghíresebb pisztrángozó helye, csak akkor tudatosult bennem amikor horgász felszelszerelést béreltem egy helyi boltban.

Maga a település amúgy erősen a turizmusra épül.

Gyakorlatilag minden jóember napközben kirándul, horgászik, vadászik, raftingol.

Úgyhogy sötétedésig teljesen kiürül a városka -na nem mintha utána nem lehetne elférni az embertömegtől...

Szóval pisztrángoztam (és remélem hogy most Zsolti is meg Adri is irigykedve gondol rám).

Megjegyzem azon túl hogy mindezt elmondhatom magamról kötelességemnek érzem tudatni a világgal hogy a legyező horgászat a világ egyik legunalmasabb elfoglaltsága -olyan érzése van az embernek mintha a tengerből kézzel akarna kifogni egy kishalat...

Viszont a táj gyönyörű. A ruha meg vízhatlan. :)

Sajnos az idő nem a legjobb volt ezalatt a néhány nap alatt (gyakran esett, egyik nap meg bazi nagy köd is volt), mindenesetre így is meglátogattunk a közelben egy csodaszép tavat (Lake Rotoaira), valamint egy hatalmas vízierőművet (Tongariro Erőmű).

A fő attrakció - a Gyűrűk Urából ismert Mordor megtekintése azonban egyelőre elmaradt.

Képek az első két napról itt.

Nyári Mikulások

Hédi öntudatára ébred

Amióta Hédi megszületett a legnagyobb fejfájást nemalvásával okozza nekünk.

Hasfájós baba volt, így minden gyakorló szülő tudja milyen érzés azt látni hogy hiába próbál bármit is tenni ellene, szegény lurkó szenved...

Eleinte ezért nem aludt. Meg mi sem.

Aztán meg egészen egyszerűen nem akart lemaradni a nap történéseiről, így a mai napig előfordul hogy nem alszik napközben.

Szerencsére ez csak heti/kétheti alkalmanként jön elő, de tény: rábeszélni az alvásra minden nap komoly harcok árán sikerül csak.

Viszont szeret Api kedvében járni (ha épp olyanja van), de leginkább azt szereti ha Api büszke rá.

Ma a következő kommunikáció zajlott le közöttünk:

- Api! Büszke vagy rám hogy megettem az ebédet?

- Igen, Szívem. Nagyon büszke vagyok. De még büszkébb lennék, ha elmennél csicsizni is.

-Akkor ma nem leszel büszke rám... -hangzott az öntudatos válasz.

A mi karácsonyunk

Az összes kép megtekintéséhez katt ide.

Videok a kégliről

Hogy minden vizuálisabb legyen, íme néhány video a házról:

NAGYON

BOLDOG KARÁCSONYT

KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

Mézeskalács figurák

Eredendően karácsonyra készültek a mézeskalács figurák, de túl jó ízűre sikeredtek és így félő hogy pont egy darab sem fog maradni holnap estére...

Hogyan is kell ezt csinálni

És így készül a 'kabátos husi'...

Takapuna Beach

Nem messze tőlünk található egy szimpatikus kis 'kerület', Takapuna.

És mily' meglepő: van egy tengerpartja is.

Ma itt jártunk.

Képek itt.

Western Springs

A Motat (Közlekedési Múzeum) és az Állatkert között elhelyezkedő parkba látogattunk tegnap.

A képeket itt lehet megtekinteni.

Rómába vezet...

Tauranga

Mintegy 230 kilométerre tőlünk található Tauranga városka.

Egy jó ideje már tudunk a létezéséről, ugyanis nem csak hogy itt rendezik meg minden évben a strandröpi bajnokság záró eseményeként a döntő meccseit, de természeti adottságai révén lélegzetelállító képeiben már sokszor gyönyörködtünk.

Ma reggel azzal a nem titkolt céllal indultunk útnak, hogy saját szemünkkel is megcsodálhassuk mindezt.

A taurangai interpici

Útközben megálltunk egy álmos kisvárosban, Paeroaban.

A hely arról híres, hogy Új-Zéland leginkább fogyasztott és kedvelt szénsavas üditőitalát (a Lemon and Paeroa-t, azaz L&P-t) is itt 'találták fel'.

Büszkén hírdetik is mindezt nem csak a városka tábláján, de gyakorlatilag az összes bolton, étteremben, valamint egy enyhén giccses, mintegy 3 méter magas szobrot is kreáltak ismerettségük megalapozójának. Mellette természetesen az utcai kukák citromot formáznak...

Visszafelé pedig egy múlt századi aranybánya helyszínét választottuk pihenőül.

A bánya bizonyos részei meg is tekinthetők mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

Mindössze két imbolygó függőhídon kell a bátor versenyzőknek átkelniük egy raftingolásra és white water kajakra hibátlanul alkalmas folyó felett.

A közelben amúgy mászható sziklafalak is találhatóak -kiépített pályákkal.

Az összes kép itt található.

Eskdale Reserve

Lassan három hónapja lakunk itt és még nem tudtuk igazából felfedezni azt az erdőt aminek szerves részét képezi a mi kertünk is.

Ennek a nehéz időszaknak ma vetettünk véget.

Az összes kép itt tekinthető meg.

Auckland Harbour

Auckland ugyebár a vitorlák városaként is ismert.

Nem alaptalanul.

Elképesztő mennyiségű különféle méretű, típusú hajó található itt: a kis horgász ladikoktól a vitorlásokon át a yachtokig gyakorlatilag minden fellelhető.

A csodaszép aucklandi kikötőben jártunk.

Képes beszámolónkat itt lehet megtekinteni.

Hamilton Zoo

Tőlünk nagyjából 120 km-re található egy 134 ezer lakosú tündéri kisváros, Hamilton.

Ennek a tündéri kisvárosnak van egy elképesztően aranyos kis állatkertje.

Nem is annyira állatkertre, inkább egy kis szafari parkra hasonlít a kialakítása.

A legtöbb állatnak hatalmas tere van a rohangászásra (leszámítva szegény tigrist, aki a műtét utáni rehabilitációjának szerves részeként el van különítve egy kis ketrecbe).

Naponta négy különböző alkalommal vannak nagyközönség számára nyilvános etetések négy különböző állatnál -mi a zsiráf etetésre tudtunk becsatlakozni Hédi legnagyobb örömére.

Képek itt.

Konténer

Az még hagyján hogy Új-Zéland foci válogatottja (All Whites) kijutott a 2010-es foci vb-re (ami még akkor is nagy teljesítmény, ha a pótselejtezőkön a nem túl acélos Bahrein együttesét kellett legyűrniük) , de ami számunkra legalább ennyire lényeges: megjöttek végre a cuccaink a konténerben!

Ezúton is hálásan köszönjük mindenkinek a segítséget!

Szappanbubó

Varázsfesték

Kézzel (pontosabban ujjal) festi a színtelen masszát, pár pillanat múlva színes formátumban mutatkozik meg. Főleg ha egy művész kezébe kerül. Íme:

És még videon is:

Barbeque

Már két hónapja itt vagyunk, de még nem próbáltuk ki saját barbinkat.

Na, most ennek a folyamatnak vetettünk véget.

A résztvevők nagyság szerinti sorrendben:

- pulyka saslik barbeque szószban

- bárány szelet olaszos fűszerezéssel

- libanoni pita

- Nelson Merlot 2006-os

Fincsi lett, na.

Dabda

Csúszda

Mindennapi költségek

Többen kérték már hogy ejtsek szót a mindennapos költségekről is. Legalább irányadónak.

Előre bocsátom hogy ezen adatok tényleg csak irányadóak.

Egy három tagú család teljesen átlagos költségvetése.

Egy kisebb méretű, de nagyon szép, igényesen kialakított, jó fekvésű házban élünk.

Az ingatlan bérlése jelentős részét teszi ki havi költségeinknek: 340 dollár hetente.

Nagyjából egyébként ezzel az árral lehet kalkulálni a három nagyvárosban (Auckland, Wellington, Christchurch) egy szép állapotú kéglit illetően.

A netünk (havi 10 Gb adatforgalom) és a vezetékes telefon egy cégtől számlázódik. Nekik 99 dollárt utalunk minden hónapban (városon belüli hívószámok tárcsázása ingyenes).

Víz ügyileg fél évente kell általányt fizetni -ezt még értelem szerűen nem fizettünk, viszont nagyjából 80-90 dollár környékére várható.

Az elektromosságról egyelőre nem tudok beszámolni -ezt majd pótolom később.

Gáz csak palackos van (a barbihoz is, meg nekünk a sütőnk is gázos), egy palack ára 30-80 dolcsi között van, ha az ember visz csere (üres) palackot is, nagyjából a fele az összeg.

Egy átlagos bevásárlás 100 dollár környékére tehető. Ezek főleg élelmiszerek, egy-két újság, tisztitószerek. Ilyen bevásárlást mondjuk hetente kétszer ejtünk meg.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb élelmiszer maximum annyiba kerül, mint Magyarországon. Sőt! A zöldségek-gyümölcsök nagy része sokkal olcsóbb.

Aki gyorséttermekben akar étkezni azoknak egy menü nagyjából 7-10 dolcsi között van.

A minőségi borok (ha akciósan veszi az ember) már 15 dollárnál kezdődnek és egészen 45-ig mennek fel (ezek elsősorban új-zélandiakra vonatkoznak, az európaiak lehetnek ennél drágábbak is valamivel -bár a legdrágább bor amit én eddig vettem az 35 dollár volt...)

Mi nem cigizünk, de egy doboz cigi azt hiszem 9-10 dollár között van.

Az újságok (oldalszámtól, megjelenéstől és papírminőségtől függően) 3 és 15 dolcsi között vannak.

Könyvek 20-tól vannak akár 150-ig (utóbbi mondjuk lexikon méretű).

CD-k/DVD-k már 7 dollártól kaphatóak akár 50-ig.

Elektronikai/számítástechnikai cuccok árai(amiket én összevetettem) legalább 20-30%-kal olcsóbbak a magyarországi áraknál. Bár, mondjuk a tévékre ez pont nem igaz...

A bútorok viszont sokkal drágábbak. Egy nappali ülőgarnitúra minimum 2-3000 dollár (textilről van szó, és 3+1 -es kialakítás).

Ruháknál van a legnagyobb szórás. A Warehouseban (gyakorlatilag az itteni Tesco) például minőségi gyerekruhák kaphatóak potom árakért.

Ugyanakkor a sportruházat (főleg a cipők) meglepően drágák...

Egy -igaz nagyobb méretű (bár ez itt közepesnek minősül)- benzines autóval közlekedünk.

Mi ócsóért vettük a miénket (3100).

Egy közepes minőségű -de azért használható- autó már 3000 dollártól birtokba vehető.

Egy jó minőségű, összkerék-hajtású autóhoz nagyjából 10 000-től lehet hozzájutni.

A mi verdánk hat havonta esedékes regisztrációs díja 118 dollár (ezt épp tegnap csináltattam ezért tudom ilyen pontosan). A benzin (91-es normál) most éppen 1.7 dollár/liter, a gázolaj litere valamivel 1 dollár fölött van. Egy jó minőségű gumi ebben a méretben (205/65-ös) 100-120 dollár között van, egy akkumulátor 150-160.

Általánosságban elmondható hogy itt hihetetlen mennyiségű akció van.

Mindig van valami ami éppen olcsóbb valahol, és ilyenkor nem ritkák az 50%-os leértékelések sem.

Úgy lehet kalkulálni hogy egy teljesen átlagos hónapban egy 3-4 tagú család nagyjából 4-5000 dollárt költ el.

Nyilván meg lehet oldani mindent ennek töredékéből is, függően attól hogy ki-mire óhajt vagy nem óhajt költeni. De ezzel érdemes kalkulálni.

Piha Beach

Közvetlenül Auckland mellett (mondjuk így is 80 km tőlünk...) található egy olyan tengerparti rész ahol tegnap rohangásztunk a csillogó homokban (erre Hédi rendszeresen fel is hívta a figyelmünket), sárkányt eregettünk, és megmártóztunk a habokban egy picit.

Képek itt.

Videok meg itt:

Shepherds Park

Van a közelünkben egy aranyos kis park játszival, kirándulási - és sportolási lehetőségekkel.

Tegnap délután ezt látogattuk meg.

Képek itt.

Hogy totyognak a pingvinek?

Bottle Shock

Nem tudom mi a címe magyarul, meg hogy egyáltalán megjelent-e már Magyaro.-n, de ha igen mindenkinek ajánlom a megtekintését ezerrel!

Vicces-mókás, helyenként romantikus, valós alapokra épülő film, amely bemutatja hogy hogyan is lettek ismertek/elismertek a Napa völgyi borok.

Nem gyenge szereposztással (többek között Alan Rickman és Bill Pullman), cselekményekkel és sok szőlővel.

'A true story of love, victory, and fermentation.'

Hivatalos weboldal itt.

Sky Tower

Tegnap délelőtt meglátogattuk a déli félteke legmagasabb épületét.

Egészen pontosan 328 méter magas, ezzel pedig a világ 13. legmagasabb épülete is egyben -maga mögé utasítva többek között az Eiffel Tornyot (324m) és a Sydney Towert (304m) is.

Az alapkő letétele 1994-ben történt meg.

Mintegy három évnyi munkálkodást követően 1997.március 3-án adták át az épületet a látogatók hadának (több, mint 750 ezer ember tekinti meg évente) -közel hat hónappal a tervezett megnyitást megelőzően.

Hogy mennyire nem volt egyszerű dolga a tervezőknek/kivitelezőknek azt hűen tükrözi mindaz amire fel kellett készülniük a szélsőséges időjárási körülményeket illetően.

A torony 200km/órás szelet is minden megrázkódtatás nélkül vészel át, nem is beszélve az évi tervezett 1000(!) kisebb-nagyobb földrengésről -ne felejtsük el hogy Új-Zéland pontosan egy törésvonal mentén helyezkedik el, így igen gyakoriak a földrengések errefelé (többségük természetesen csak műszerekkel mutatható ki).

A legnagyobb földrengés amit a toronynak ki kell bírnia -a tervezők szerint- a Richter skála szerinti 7-es erősségű...

Néhány érdekesebb adat:

- a torony építéséhez mintegy 2000 tonna acélt használtak fel

- több mint 15000 köbméternyi magas szilárdságú beton adja az épület vázát

- az alap egy 12 méter átmérőjű vasbeton szerkezet

- a fölső szintre liftek tömkelegével lehet feljutni, aki azonban a gyalogos túrát választja annak 1029 lépcsőt kell megmásznia

Maga az épület egy szórakoztató komplexum is egyben, melyben egy 700 néző befogadására képes színházterem ugyanúgy megtalálható mint egy hatalmas konferencia terem, 12 bár és étterem, egy gigászi kaszinó (1600 játékgéppel és több mint 100 kártya- illetve rulett asztallal), valamint két rendkívül elegáns szálloda.

A teljes egészében kivilágítható épület több különböző színben tud pompázni (kék, zöld, fehér, arany, piros, rózsaszín, narancs, és bíbor) annak megfelelően hogy éppen mit kell illusztrálnia vagy hírdetnie.

A kínai újév alkalmából például vörös és arany színű, a mellrák hónapjában (ez volt most) pedig rózsaszín, St. Patrik napján zöld, és a többi...

A hivatalos weboldal itt található.

Az általunk készített képek pedig itt.

Marlborough Museum

Blenheimben található a marboroughi régió történetét (elsősorban természetesen a helyi borokat és a borkészítést előtérbe helyezve) bemutató állandó kiállítás, melyet ma volt szerencsém megtekinteni.

A kiállítás február vége óta várja a kíváncsi látogatókat.

Sikerült egy olyan átfogó tárlatot kialakítani mintegy 300 ezer dollárból (ezt az összeget a régió borászatai dobták össze -cserébe egy külön teremben bemutathatják különlegesebb temékeiket) amelyről még a legnagyobb rivális Ausztrália is elismerően nyilatkozott.

A tárlatot megtekintők szembesülhetnek egy sor érdekes dologgal is. Számomra meglepő volt például, hogy a hozamkorlátozás ‘intézményével’ a kiwik csak az ezredfordulón szembesültek. Míg a ’70-as években egy-egy tőkéről tucatnyi szárat eredeztettek, addig mára általánosan elfogadottá a kettő (azaz 2!) vált. Ezt mutatja a kép is alant:

Az is érdekes volt számomra, hogy több mint húsz féle szőlőfajta meghonosításával probálkoztak/próbálkoznak több-kevesebb sikerrel. Mondjuk nem tudom kinek az ötlete volt mediterrán szőlőtípusokkal próbálkozni, mindenesetre legalábbis érdekes kezdeményezés ezen a klímán egy portói vagy madeira, montepulcciano vagy valpolicela...

Természetesen a középpontban a méltán világhírű marlboroughi Sauvignon Blanc volt, aminek az itt fellelhető három különböző alfaját is bemutatták. Mindháromnak a speciális talajtípusát meg is lehetett szimatolni.

Nem csak a szőlészetek és borászatok bemutatásával foglalkozik a kiállítás, de bemutatja a fellelhető élővilágot is (különös tekintettel a madarakra, ugyebár).

Az összes kép itt tekinthető meg.

Marlborough

Sikerült egy teljes hetet eltöltenem Új-Zéland (és talán a világ) egyik leghíresebb borvidékén.

Nem is tétlenkedtem.

A munka mellett ugyanis amikor csak tehettem tanulmányoztam a borkészítés hagyományait (már ha beszélhetünk itt hagyományokról, ugyanis a zátonyon a bor mint kereskedelmi termék csak nagyjából húsz évvel ezelőtt vált ismerté).

Ha Új-Zéland és Marlborough, akkor Sauvignon Blanc. Ez sima ügy.

De mi a helyzet a többi szőlőtípussal? Ugyanis bármily’ hihetetlen léteznek itt szép számmal más versenyzők is (elsősorban Pinot Noir, Chardonnay, Pinot Gris, de van Viognier, Gewürztramminer, Riesling, és természetesen a bordeauxi vörösök is, mint Cabernet Sauvignon és Merlot).

Több érdekes dologgal is szembesültem itt eltöltött napjaim folyamán.

Az egyik -és talán a legfontosabb- hogy a Déli Sziget gyönyörű.

És kontinentális klímája van (végre nincs bazi nagy páratartalom és nem esik megállás nélkül az eső mint Aucklandben).

A másik hogy amerre a szem ellát -és nem természetvédelmi területek vannak- ott mindenhol szőlő van (ne felejtsük el, hogy ez a régió adja a szigetek borának több mint felét).

A harmadik -és számomra ez a legmeglepőbb- hogy az itt élő embereknek fogalmuk sincs arról hogy mi az a bor... Természetesen nem a borászokról beszélek, hanem az átlag emberekről. Pontosabban nem csak róluk, mert a legprofibb bárokban, éttermekben, sőt még a borbárokban sem igazán vannak képben a vendéglátásban dolgozók a borokról.

Konkrét példa, hogy egyik este bementem Blenheim (a régió egyik legnagyobb városa mintegy 30 ezer lakossal) legfelkapottabb és egyben legelegánsabb borbárjába, ahol szerettem volna egy finom Tempranillot (mint nagy kedvencemet) inni. Jó-jó, nem helyi fajta, de egy ilyen helyen legyenek már képben hogy miről is beszélek... Hát, nem voltak.

Még a tulaj sem. Aztán a felesége végül egy valóban nagyon ízletes versenyzővel tudott szolgálni.

Ennél is elkeserítőbb, hogy egy valóban nagyon impozáns étteremben mindössze 12 helyi bort (4 Sauvignon Blanc, 3 Pinot Noir, 2-2 Chardonnay és Pinot Gris, valamint 1 Riesling) szolgálnak fel. Itt egyébként legnagyobb meglepetésemre egy nagyon korrekt rízlinget sikerült kóstolnom, ami rendkívüli módon hozta a fajta ízvilágát (mindössze a savakkal maradt adós -de ez ugye egy sokkal melegebb éghajlat, mint a típus eredeti lelőhelye).

Egy sportbárban pedig megtörtént a csoda! Sikerült egy olyan új-zélandi Sauvignon Blanc-t innom, ami nem tartozik a kellemesen fogyaszthatók közé. Mit szépítsünk: borzalmas volt...

Egyszer beszélgettem egy közép korú hölggyel (egy kávézó tulajdonosa, körbe utazta Európát, szóval világot látott, tehetős asszonyság). Ő volt a legjobban meglepődve hogy az új-zélandi borokról hallottak a világ másik felén is...

Aztán ugyennek a kávézónak a másik tulajdonosa adta meg a választ kérdéseimre.

20 évvel ezelőtt mindenhol ahol most szőlő van, birkák legeltek.

Ő még úgy nőtt fel, hogy amerre a szem ellát, bárányokat lehetett látni.

Az új-zélandi borok csak az elmúlt évtizedben lettek ilyen kiváló minőségűek és tettek szert ekkora hírnévre.

Ráadásul ezzel az itteni emberek nem is nagyon szembesülnek (arra most nem térnék ki, hogy a vendéglátó ipar errefelé egy jó évtizeddel le van maradva az európaihoz képest -nem technológiában, hanem hozzáállásban).

A borászatok viszont felnőttek a feladathoz. Majdnem mindegyiknek van saját étterme -pincészete ahol a vendégek elképesztő gasztronómiai utázáson vehetnek részt.

Ezek meglátogatását mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!

Wellington - Picton

Az egész történet ott kezdődik hogy a múlt héten érkezett egy e-mailem, amelyben egy kávézó-étterem tulajdonosa tudatja velem hogy örömmel vette jelentkezésemet a meghírdetett pozícióra. Sajnos az általam megpályázott állás azonban messze alulmúlja kvalitásaimat (és így nyilván elvárásaimat is a bért illetően).

Ők ugyanis egy Picton nevű, 3000 lakosú kis városkában vannak a Déli Sziget északi csücskében (ide érkezik amúgy a komp Wellingtonból) és hát nyilván nem tudnak versenyezni egy nagyváros forgalmas éttermében kínáltakkal.

A meghírdetett állás amire egyéb iránt jelentkeztem időszakos. Egészen pontosan azonnali kezdéssel és március végi befejezéssel.

Egy kávézó-étterem bar részét kéne vezetni, besegítve az étterem munkálataiba.

Némi magyarázat arra hogy miért adtam be a jelentkezésemet ide (is):

• most már egy jó ideje keresek állásokat (pontosabban csak egyet keresek de meglehetősen sok helyre adtam be a jelentkezésemet) és még nem jártam sikerrel
• eddig csak Aucklandben kerestem, ezt a kört akartam kibővíteni több lehetséges alternatívával
• a legnagyobb kerékkötője a munkába állásomnak a bevándorlási hivatal volt, és -állítólag- minél messzebb leszek Aucklandtől annál könnyebben és gyorsabban bírálják el a státuszomat munkavállalási engedély ügyileg
• mindig is a Déli Szigetre akartunk költözni, Aucklandet a város nagyságából adódó munkahelyek sokasága miatt választottuk első lépcső gyanánt (a munkahelyek adta lehetőségekkel nem is volt baj, amivel mi nem kalkuláltunk az az ezzel a mérettel gyakorlatilag együtt járó bürokratikus rendszer)

Aztán én válaszban megírtam a tuljadonos hölgynek hogy érdekelne az állás, amennyiben megfelelő mennyiségű munkát tudnak biztosítani számomra.

Mivel órabérben fizetnének, nekem meg lennének fix költségeim a leköltözéssel (értelem szerűen ha megkapom az állást, költözünk) és hát ugye eleve: élni is kéne valamiből, szóval többet szeretnék dolgozni az előre meghírdetett heti 40 óránál.

Aztán elkezdtünk levelezgetni a konkrét részletekről, majd felhívott hogy akkor szeretné ha egy pár napra odautaznék és nézzük meg miket tudok meg nekem mennyire tetszik a hely. Természetesen kifizeti a ledolgozott óráimat, sőt az utazás egy részét is, szállást és teljes ellátást biztosítanak számomra. Teljesen korrekt ajánlat.

Na, így kerültem előbb Wellingtonba, majd a kompra ami eljuttatott végre valahára Pictonba.

Túl sok időt nem töltöttem Wellingtonban, így átfogó elemzésbe nem mennék bele a várost illetően. Amit láttam belőle azonban az elég meggyőző. Röviden összefoglalva:

• tényleg bazi szeles (az ember átértékeli a szél fogalmát miután itt járt)
• gyönyörű (már csak az elhelyezkedéséből adódóan is - hegyes-völgyes terepen, rengeteg erdővel körülölelve, közvetlenül a tengerparton)
• annak ellenére hogy csak 340 ezer ember lakik itt (szemben Auckland 1.4 millió lakosával) sokkal inkább város jellege van mint Aucklandnek - itt van klasszikus értelemben vett belváros hatalmas üveg épületekkel, nem csak 4 utcából áll a belvárosi rész, sokkal inkább egységes egészet alkotnak a város különböző részei, nem beszélve a tömegközlekedésről ami nemcsak hogy létezik, de nagyon jól ellátja a város igényeit

Ami Pictont illeti, ez már ugye a Déli Sziget. Annak minden szépségével.

És ez még akkor is igaz, ha éppen csak itt kezdődik...

Én éjszaka érkeztem meg (pontosabban fél 10-kor este), ezért gyakorlatilag semmit nem láttam a településből aznap.

De ma már igen. És állíthatom sokkal-sokkal szebb, mint ahogy akár képeken is kinéz.

Felraktam néhány képet Wellingtonról és az útról ide.

Hamarosan készítek képeket Pictonról is -érdemes a Picasa ide vonatkozó weboldalát nyomon követni!

Most azonban vissza megyek dolgozni. Amint tudok, jelentkezek és beszámolok a munkáról is, nem csak a városról.

Kiwi süti

Kiwi formájú sütit kreált Magdi a szülinapjára.
Akartunk rá kiwit is tenni (stilszerűen), de helyette friss eperrel és banánnal is beértük.

Fincsi volt.

Wine Atlas of New Zealand

Végre sikerült beszereznem!

Ráadásul az eredeti ár ($125) töredékéért.

Konkrétan 80 dollárért.

Átfogó boratlasz Új-Zéland összes létező borvidékéről, boráról, borászatáról.

Színesítve történelmi áttekintéssel, rengeteg statisztikai mutatóval (innen tudtam meg például hogy a zátony exporttermékeinek több mint 60%-át(!) adják a borai), sőt, még általános ismertetők is találhatók a könyvben a fellelhető szőlőtípusokról és jellemzőikről.

A több mint 400 oldalas kötet egyébként felépítésében és kialakításában is nagyon hasonlít a méltán nagyhírű Jancis Robinson-Hugh Johnson: A világ boratlasza-ra.

Hunua Ranges Regional Park

Szombaton -megünnepelendő Magdi születésnapját- elmentünk kirándulni.

Célpontunknak a Hunua nemzeti parkot választottuk.

Nemcsak mert viszonylag közel van (oda-vissza 160 km lett volna, ha nem tévedünk el...), de végre normális méretű vízesést is megcsodálhattunk.

Akkor még nem sejtettük, hogy az egész napos esőzésnek köszönhetően az átlagosnál sokkal drasztikusabb formátumú lesz a vízesés.

Reggel amikor felkeltünk hét ágra sütött a nap -innen jött az ötlet a kirándulásra is (immár maratoninak mondható két napja nem esett az eső).

Aztán nem sokkal elindulásunk után mindez már csak a múlté volt.

Voltak olyan szakaszok, amikor a megengedett 100 helyett csak 50-nel lehetett menni olyan brutálisan szakadt.

Az erről készült video itt tekinthető meg.

Egy másik video meg arról hogy milyen utakon közlekedtünk.

Aztán némi eltévedés után csak sikerült megtalálnunk a vízesést.

Nem nehéz eltévedni akkor amikor a legközelebbi településen a kocsmában (ide ugrottam be megérdeklődni hogy merre tovább) egyetlen mókus volt aki nagyjából el tudta magyarázni hogy merre felé is lehet mindaz amit keresünk...

A látvány viszont minden megpróbáltatásért kárpótolt.

Képek itt.

St. Heliers

Hédi és Magdi egyszer már jártak ezen a játszótéren, ahova a Hobe- és a Pappito family előszeretettel viszi a lurkókat.

Most én is elmentem a csajokkal.

Íme a képek.

Bankkártya

Vasárnap délelőtt elmentem lemosni az autót -most már ugye két egész napja nem esik, így aztán jól össze kellett vízeznem a verdát, nehogy teljesen megszáradhasson.

Kézi mosó, rengeteg opcióval, kefével, különféle magasnyomású spriccelőkkel.

Szóval jól kipróbáltam.

Aztán elmentem venni egy gumicsizmát, mert megérdemlem.

Kiválasztottam egy hiper-szuper versenyzőt, majd amikor mentem a kasszához fizetni, kiderült hogy sikerült elhagynom az eftpos (debit kártya) kártyámat valahol. Még szerencse hogy volt nálam készpénz is. Vasárnap lévén ugye a bankok nem igen voltak nyitva, ezért az újabb kártya igénylése másnapra maradt.

Tegnap reggel aztán elmentem a bankba, hogy kérjek egy új kártyát.

Japán fiatalember volt a pultnál, nagyon kedves és készséges volt. Jól elröhögcséltünk a narancssárga cipőmön (amit úton-útfélen megnéznek még a sokat látott kiwik is).

Aztán feltett néhány kérdést hogy biztos ami biztos illetékes vagyok-e a bankkártyára.

Megkérdezte például a címünket. Ekkor jutott eszembe hogy ide még Immáék címét regisztráltuk -mert ugye amikor a számlát nyitottuk nekünk még nem volt állandó lakcímünk... Természetesen az Ő címüket nem tudtam fejből, így azt mondtam az ürgének, hogy azóta elköltöztünk és már új címünk van, csak még nem írattam át.

Mosoly. Akkor mondjam meg az otthoni telefonszámunkat.

Mondanom sem kell, hogy a helyzet tök ugyanaz volt, mint az előbb.

Mentőkérdés. Mennyi pénz van a számlánkon.

Megmondtam nagyjából.

Mikor használtam utoljára a kártyánkat és hol, mennyiért vásároltam.

Ejha. Gondolkodós figurát ölthettem, mert közölte hogy egy benzinkúton.

Áááá, persze! A gázpalack (a tűzhelyünk palackos gázzal működik, és vasárnap reggel kiürült a palack, akkor mentem el venni -itt még biztosan megvolt a bankkártyám).

Újabb mosoly.

Akkor írjuk át az új adataimat gyorsan -mondta végül.

Az új kártya közben előkerült, a hozzá tartozó kódot is elintéztük nagyjából fél perc alatt.

Aztán emberünk újabb kérdéssel állt elő.

"Szeretne Visa kártyát?"

Mondom neki naná, hogy szeretnék, de ha jól tudom ehhez minimum 3 havi fizetés átutalása szükséges. És én még csak most kezdek el dolgozni.

"Ó, semmi gond. Látom hogy hűséges ügyfél, megelőlegezzük a bizalmat."

Ilyen egyszerűen és gyorsan intéződik itt gyakorlatilag majdnem minden.

Az eseményen felbuzdulva, elmentem és csináltattam AA (autóklub) kártyát Magdinak is, meg nekem is, valamint kötöttem biztosítást is az autóra.

Munkavállalás

Már többször írtam arról hogy az új-zélandi bevándorlási törvények meglehetősen szigorúak.

Elsősorban munkavállalás fronton.

Előre szeretném leszögezni hogy -noha minden eset egyedi- általánosítani fogok. Ráadásul városonként is változhat az elbírálás.

Én saját tapasztalat alapján írok, ezért az aucklandi helyzet lesz terítéken.

Több, mint egy évi felkészülés előzte meg a kijövetelünket -tehát véletlenül sem lehet azt mondani hogy elkapkodtunk volna bármit is, vagy csak ne lettünk volna képben minden lehetséges helyzettel. Ennek ellenére nem kevés nehézségbe ütközött a beilleszkedésünk (mondom mégegyszer: elsősorban munkavállalásról beszélek most).

Ami engem illet: (az én nevemen adjuk be a bevándorlási hivatalba a papírjainkat, ezért rólam részletesebben lesz szó ebben a posztban) café/bar manageri pozícióban helyezkedek el. Ennek két alapvető kritériuma van a zátonyon:

- szakirányú végzettség

- minimum 6 éves (igazolható!) munkatapasztalat

Végzettségek alatt -elsősorban a vendéglátóiparról beszélek- természetesen helyi végzettségeket (esetleg ausztrál vagy britt) értenek.

Ezt éppen most szerzem be egy e-kurzus részeként, aminek elsajátítása után előre bejelentkéz után vizsgát is kell tennem a tanultakból. A sikeres vizsga ebben az esetben 100%-os mutatót takar.

Csak ezzel a végzettséggel lehet amúgy bármilyen vendéglátó helyen alkoholt felszolgálni.

A munkatapasztalatoknál nem jelent hátrányt az európai előélet (sőt! inkább előny).

Ezen kívül biztos, ami biztos én rendelkezek még számos más vendéglátással szorosan összefüggő nemzetközi végzettséggel is.

Kiutazásunk előtt nagyjából 2-3 héttel elkezdtem megpályázni állásokat, hogy azért egy fokkal nyugodtabban keljünk útra.

Összesen több mint 300(!) helyre adtam be az önéletrajzomat -igaz, ezek túlnyomó többsége nem is hírdetett állás volt.

És ezek után a következővel szembesültem:

Eddig mintegy tucatnyi állásajánlatot kaptam volna, ha a bevándorlási hivatal nem nehezítené meg a bevándorlók munkához jutását (ezt egyébként rendszeresen elmondták a reménybeli munkaadók).

Nem arról van szó, hogy a hivatal ki akar babrálni a bevándorlókkal, hanem hogy az itteni törvényeknek megfelelően egy kiwi (új-zélandi állampolgár) mindig elsőbbséget élvez egy-egy adott munkahely megszerzésénél.

Ebből az következik, hogy ahhoz hogy valaki munkát tudján vállalni Új-Zélandon a következőknek kell teljesülnie:

- az állást hivatalosan is meg kell hírdetnie a munkaadónak (újságokban, Tv-ben, rádióban)

- ha akkreditált munkaadó (minimum 10 éve létezik a cég, és soha semmi gond nem volt vele) akkor egy éves keretet saját döntési jogkörén belül elbírálhat minden egyéb egyeztetés nélkül

- hiányszakmás állásról van szó

- jól beszél angolul

- megfelelő munkatapasztalattal és/vagy szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie

- a munkaadónak bizonyítania kell hogy az adott állást képtelen lenne betölteni egy kiwi jóember

Ezt az egészet azért tartottam érdemesnek leírni, hogy bárki aki azon töri a fejét hogy a közeljövőben Új-Zélandra helyezze át lakhelyét, tisztán lássa a bevándorlási nehézségeket.

Mégegyszer mondom: az általam ismert és látott országok közül Új-Zéland messze a legszebb hely, az emberek elképesztően barátságosak, nagyon élhető/élvezhető a mindennapi élet, DE azt senki se gondolja hogy itt minden tudás és szakismeret nélkül boldogulni tud.

És talán a legfontosabbat a végére hagytam: ANGOLTUDÁS.

Évek óta tanítottam Magyaroszágon angolt, amikor kijöttünk.

Ehhez képest nem kevés nehézséget okoz néha megérti az itt élőket (nem csak az akcentus miatt, hanem mert a mindennapos szituációkban olyan szavak is előfordulnak, amiknek ismerete ugye nem általános...).

Tehát aki ki akar jönni azt csak bátorítani tudom, de gondolja át százszor is hogy mit akar kint csinálni, és hogy valóban tud-e angolul (és nem csak alap szinten).

'Sportliget'

Találtam egy új 'Sportligetet' a közelünkben.

Beálltam kosarazni egy kicsit a fiatal versenyzők közé -egészen elfáradtam.

Jó lesz ez!

"Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk..."

Heritage Day

Végre ezerrel süt a nap!

Így hát ki is mozdultunk itthonról.

Még tegnap este kinéztünk két programot amiből végül is a Heritage Day melett döntöttünk.

Takapuna (Auckland egyik városrésze) művészeti alkotóházának (Lake House Arts) szervezésében régmúlt időket idéző rendezvényre került sor a mai nap folyamán.

Volt itt minden fincsóság.

Dixieland zenészek, autók a '30-as évekből, kézművesek különféle portékái, rengeteg jobbnál-jobb játék a lurkóknak, kolbász sütögetés, sárkány eregetés.

Ez az autó 1934-es. Nemcsak hogy működőképes, de érvényes műszakija is van...

Sárkányok

Hédi a mini szobabiciklin

A néni nem vak, csak szemébe sütött a napocska