Marlborough

Sikerült egy teljes hetet eltöltenem Új-Zéland (és talán a világ) egyik leghíresebb borvidékén.

Nem is tétlenkedtem.

A munka mellett ugyanis amikor csak tehettem tanulmányoztam a borkészítés hagyományait (már ha beszélhetünk itt hagyományokról, ugyanis a zátonyon a bor mint kereskedelmi termék csak nagyjából húsz évvel ezelőtt vált ismerté).

Ha Új-Zéland és Marlborough, akkor Sauvignon Blanc. Ez sima ügy.

De mi a helyzet a többi szőlőtípussal? Ugyanis bármily’ hihetetlen léteznek itt szép számmal más versenyzők is (elsősorban Pinot Noir, Chardonnay, Pinot Gris, de van Viognier, Gewürztramminer, Riesling, és természetesen a bordeauxi vörösök is, mint Cabernet Sauvignon és Merlot).

Több érdekes dologgal is szembesültem itt eltöltött napjaim folyamán.

Az egyik -és talán a legfontosabb- hogy a Déli Sziget gyönyörű.

És kontinentális klímája van (végre nincs bazi nagy páratartalom és nem esik megállás nélkül az eső mint Aucklandben).

A másik hogy amerre a szem ellát -és nem természetvédelmi területek vannak- ott mindenhol szőlő van (ne felejtsük el, hogy ez a régió adja a szigetek borának több mint felét).

A harmadik -és számomra ez a legmeglepőbb- hogy az itt élő embereknek fogalmuk sincs arról hogy mi az a bor... Természetesen nem a borászokról beszélek, hanem az átlag emberekről. Pontosabban nem csak róluk, mert a legprofibb bárokban, éttermekben, sőt még a borbárokban sem igazán vannak képben a vendéglátásban dolgozók a borokról.

Konkrét példa, hogy egyik este bementem Blenheim (a régió egyik legnagyobb városa mintegy 30 ezer lakossal) legfelkapottabb és egyben legelegánsabb borbárjába, ahol szerettem volna egy finom Tempranillot (mint nagy kedvencemet) inni. Jó-jó, nem helyi fajta, de egy ilyen helyen legyenek már képben hogy miről is beszélek... Hát, nem voltak.

Még a tulaj sem. Aztán a felesége végül egy valóban nagyon ízletes versenyzővel tudott szolgálni.

Ennél is elkeserítőbb, hogy egy valóban nagyon impozáns étteremben mindössze 12 helyi bort (4 Sauvignon Blanc, 3 Pinot Noir, 2-2 Chardonnay és Pinot Gris, valamint 1 Riesling) szolgálnak fel. Itt egyébként legnagyobb meglepetésemre egy nagyon korrekt rízlinget sikerült kóstolnom, ami rendkívüli módon hozta a fajta ízvilágát (mindössze a savakkal maradt adós -de ez ugye egy sokkal melegebb éghajlat, mint a típus eredeti lelőhelye).

Egy sportbárban pedig megtörtént a csoda! Sikerült egy olyan új-zélandi Sauvignon Blanc-t innom, ami nem tartozik a kellemesen fogyaszthatók közé. Mit szépítsünk: borzalmas volt...

Egyszer beszélgettem egy közép korú hölggyel (egy kávézó tulajdonosa, körbe utazta Európát, szóval világot látott, tehetős asszonyság). Ő volt a legjobban meglepődve hogy az új-zélandi borokról hallottak a világ másik felén is...

Aztán ugyennek a kávézónak a másik tulajdonosa adta meg a választ kérdéseimre.

20 évvel ezelőtt mindenhol ahol most szőlő van, birkák legeltek.

Ő még úgy nőtt fel, hogy amerre a szem ellát, bárányokat lehetett látni.

Az új-zélandi borok csak az elmúlt évtizedben lettek ilyen kiváló minőségűek és tettek szert ekkora hírnévre.

Ráadásul ezzel az itteni emberek nem is nagyon szembesülnek (arra most nem térnék ki, hogy a vendéglátó ipar errefelé egy jó évtizeddel le van maradva az európaihoz képest -nem technológiában, hanem hozzáállásban).

A borászatok viszont felnőttek a feladathoz. Majdnem mindegyiknek van saját étterme -pincészete ahol a vendégek elképesztő gasztronómiai utázáson vehetnek részt.

Ezek meglátogatását mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!