Nem kicsit viszontagságos időszak után, úgy tűnik rendeződik minden körülöttünk.
Szépen sorban felvázolok mindent.
Helyenként lelkizős részek is következnek. Csak erős idegzetűeknek!
Kezdeném azzal hogy Hédi ettől a héttől kezdve már teljes jogú óvodai polgárnak vallhatja magát.
Hogy ez mennyire nem olyan egyszerű történet, mint ahogy az iménti mondatból tűnt, azt talán jól illusztrálja az a tény is, hogy mindez 2 hónapi beszoktatás után jött el.
De erről egy másik posztban részletesen be is számolok majd.
Aztán ha lassan is, de munka fronton is kezdenek megoldódni a régóta húzódó dolgok.
És akkor a legnehezebb részt a végére hagytam.
Mindennek a rákfenéje a bevándorlási procedúra, a munkavállalói/tartózkodási engedélyek megszerzése volt -ha minden igaz jövő hét elejére erre az ügyre is pont kerülhet.
Látni kell, hogy -és nemsokára mindent részletesen fel is vázolok- egy új országban új életet kezdeni nem pusztán annyit takar, hogy az ember fogja magát, összecsomagol, oszt' uccu költözik.
Azt gondolom hogy renkívül felkészülten érkeztünk meg Új-Zélandra szeptember elején. Nem kevés ismerettel az országot illetően és még így is elképesztő mennyi váratlan szituáció adódott...
Megszokni egy teljesen más kultúrát, teljesen más életvitelt, teljesen más gondolkodás módot. Talán ezek azok amikre nem lehet felkészülni előzőleg.
Aztán ott van a nyelv.
Sima ügy, hogy tudni kell angolul. Magdi is, én is nagyon jól beszélünk angolul. Hangsúlyozom: nagyon jól! Ennek ellenére döbbenetes, de tény: vannak szituációk a mindennapi életben, amikor bizony nehezünkre esik elmagyarázni dolgokat. Legalábbis olyan részletességgel, ahogy magyarul tudnánk tenni.
Én ugye a vendéglátóiparban tevékenykedek.
Minden nap emberek százaival beszélek. Vannak köztük műveltebb és kevésbé kvalifikált emberek. Vannak köztük józanok és illumináltak. Nők és férfiak. Minden korosztályból és a lehető legtöbb nációból.
A legtöbb problémát a kommunikációban az okozza, hogy (tételezzük fel hogy emberünk józan, és tagoltan is beszél) a nem megszokott (enyhén fogalmazok) kiejtésen túl iszonyatosan hadarnak a kiwik. Azzal elég sok mindent elárulok azt hiszem, hogy az indiai versenyzőket könnyebb néha megérteni, mint a helyieket.
Nyilván ezek kiragadott példák, az esetek elenyésző részére igazak általában, de én -főleg a munkámból adódóan- rengeteg ilyennel találkozok minden nap.
A kiejtés amúgy a telefonos kommunikációnál tud leginkább bezavarni -ott ugye az ember nem látja sem az artikulálást (amiből némi segítséget kaphatna az adott szavakról), sem a magyarázó mozdulatokat.
A kiwik egyébként gyakorlatilag az 'e'-k jelentős részét 'i'-nek ejtik. Persze hogy ne legyen egyszerű az élet, nem mindet. Sokszor a szavak megértésénél a szövegkörnyezet tud az egyetlen támpont lenni...
És mi ugye beszélünk angolul.
Tessék elképzelni Hédi helyzetét, aki nagyon kommunikatív, mindent el akar mesélni, rengeteg kérdése van.
Angolul ideérkezünkkor mindössze talán 10 szót tudott.
Szóval részint azért kellett a két hónapos beszoktatás az oviba, hogy ne legyenek gátlásai amikor az óvó néni nem érti amiket ő mond neki (magyarul), ő meg nem érti amiket kérdeznek tőle (angolul).
Meg kellett szoknia a helyet, a többi lurkót, a pedagógusokat (akik egyébként elképesztően kedvesek, türelmesek, és segítőkészek).
Aztán itt vannak a szokások.
Az hogy jobb oldalon van a kormány az autóban és bal oldal megy a közlekedés mondjuk három nap alatt megszokható. Bár néha elfeledkezik erről az ember és a benzinkútról a szembesávba kanyarodik... :)
De mondjuk számomra nehezen megemészthető hogy ha rossz idő van, akkor annyira nem mozdulnak ki a kiwik a házukból, hogy télen pédául egy vendéglátó helység forgalma legjobb esetben is csak a harmada/negyede a nyári időszaknak.
Meg hogy a boltok nagy része 5-kor bezár.
Meg hogy december 20-tól január végéig gyakorlatilag alig dolgozik valaki.
És még sorolhatnám.
Félreértés ne essék: imádom a legtöbb vonatkozását az itteni életnek. Itt az emberek szeretnek és tudnak is élni. Az egész életük arról szól hogy élvezzék is azt.
Nem dolgozzák halálra magukat, rengeteget kirándulnak, a legtöbb ember horgászik, hajókázik. És imádja Új-Zélandot.
De nehezen tud az ember átállni egy teljesen másik gondolkodásra.
Nem tudja egyik pillanatról a másikra magáénak érezni a kiwik gondolkodását.
Az egyik oldalról nézve teljesen megnyugtató hogy itt minden sokkal lassabban működik, mint Európában. Ugyanakkor amikor intézni szeretne valamit, elképesztően bosszantó a kiwik tesze-toszasága...
Szóval az éremnek kettő oldala van.
Tudtuk amikor idejöttünk, hogy nem lesz egyszerű beilleszkedni, mégis azt kell mondanom hogy számtalan olyan dolog van, amire nem lehet előre felkészülni.
Mindezt azoknak írom akik készülnek akár ide, akár más országba hogy új életet kezdjenek.
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy aki ide készül a közeljövőben azt csak bátorítani tudom.
Viszont tényleg elképesztő mennyiségű türelemre és akaraterőre lesz szüksége ahhoz, hogy sikerrel járjon.
Továbbra is tartom magam ahhoz az álláspontomhoz, hogy Új-Zéland a legtöbb szempont alapján (az általam ismert országok közül) a legélhetőbb hely.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése